A Ludwig Múzeum október 12-i, szombati családi délelőttje a Fordított tárgyak című kiállításhoz kapcsolódik, és olyan alapanyagokat használnak fel alkotásra, amelyek a hétköznapokban ruhaként vagy lakástextilként funkcionálnak.
A november 24-ig látogatható Fordított tárgyak című tárlat az utóbbi 10–15 év során a kortárs képzőművészetben egyre elterjedtebbé váló hagyományos kézműves technikák jelenlétének okait és különféle jelentéseit vizsgálja. A kiállításhoz kapcsolódó most szombati esemény a textil műalkotásban való felhasználásáról szól. Lényegében egy sorozatgyártott termékből – amit más már megtervezett, kitalálta annak színeit, mintázatát – készítenek a résztvevők egy saját világot, egy fantázia szülte textilvárost. A foglalkozás alatt klasszikus művekkel és a kortárs művészet alkotásaival, műfajaival, anyagaival lehet megismerkedni.
A szervezők arra kérik a szülőket, hogy a gyerekek olyan ruhában jöjjenek, amelyben kényelmesen tudnak alkotni, és nem baj, ha ennek nyomai rajta is maradnak.
A foglalkozáson maximum 14 gyermeket és szüleiket tudják fogadni. A részvételi szándékot pénteken 12 óráig kell jelezni a dabifarkas.rita@ludwigmuseum.hu e-mail címen. Ha valaki elfelejtett regisztrálni, szombat reggel 10 óra és fél 11 között érdeklődhet a jegypénztárban (Tel.: 555 3454) a szabad helyekről.
A 10.30-kor kezdődő családi délelőtt három egységből áll, ezek összefüggenek és egymásra épülnek. A szülők a foglalkozásra megváltott jeggyel az 2. emeleti Fordított tárgyak kiállításon tárlatvezetésen vehetnek részt 11 órától.
Kiemelt képünk: Ludwig Múzeum
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
Riefenstahl | Beszélgetés Sandra Maischbergerrel a film után – a Goethe Intézet programja a Művész moziban
Riefenstahl | Beszélgetés Sandra Maischbergerrel a film után – a Goethe Intézet programja a Művész moziban
https://kilenconline.hu/kultura/dokufilm-a-szemelyes-archivumbol/
8 esemény,
7 esemény,
NextFeszt a Trafóban
NextFeszt a Trafóban
RÉSZLETES PROGRAM Március 3. hétfő - NEXTFESZT 0. Nap 19:00 Nyitott Stúdió: Irene Plaque (Bitó Katalin, Alja Branc, Szász Zsófia) (90') / tánc (angol nyelven, igény szerint magyar fordítással) - Stúdió Március…
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
9 esemény,
Egymással szemben, lesütött szemmel – a 2B Galéria nőnapi kiállításának megnyitója
Egymással szemben, lesütött szemmel – a 2B Galéria nőnapi kiállításának megnyitója
https://kilenconline.hu/kultura/nonapi-kiallitas-a-2b-galeriaban/
7 esemény,
Mit mászkálsz meztelenül! – Pinceszínház
Mit mászkálsz meztelenül! – Pinceszínház
https://kilenconline.hu/kultura/politika-es-babydoll-feydeau-a-pinceszinhazban/
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
Y-profil – fiatal művészek a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből – Ludwig Múzeum
10 esemény,
Generációk ünnepe – húszéves a Müpa
6 esemény,
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/mi-kell-ahhoz-hogy-elmondhassuk-az-igazsagunkat-a-pinokkio-atvaltozasa-a-trafoban/
7 esemény,
Y-profil – fiatal művészek a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből – Ludwig Múzeum
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/mi-kell-ahhoz-hogy-elmondhassuk-az-igazsagunkat-a-pinokkio-atvaltozasa-a-trafoban/
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
3 esemény,
Y-profil – fiatal művészek a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből – Ludwig Múzeum
6 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
Y-profil – fiatal művészek a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből – Ludwig Múzeum
5 esemény,
3 esemény,
















Szaffi – Müpa





Wagner, Chausson, Bartók – a Nemzeti Filharmonikusok és Marlis Petersen a Müpában

Bolla Quartet – Jedermann





110 éves a magyar animáció | Csupó Gábor: Emigránsok – Jóska menni Amerika (2008) – Müpa


































































Országépítők – FüSzi










Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Az élelem temploma – a Fővám téri Nagycsarnok
Aktuális
- Mi kell ahhoz, hogy elmondhassuk az igazságunkat? – a Pinokkió átváltozása a Trafóban
- Anton Pavlovics Gubacsidűlőn
- Maradjanak-e a szelektív hulladékgyűjtők? – március 17-éig lehet szavazni
- Emlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire – ferencvárosi programok
- 9tv: Szubkultúrák a vásznon – kisképzősök kiállítása a Mester Galériában
- 9tv: Fradi, foci, kézilabda, jégkorongos szenzáció
- Rékassy Balázs visszalépett, a FESZ új igazgatója Ungár Klára lesz – ülésezett a képviselő-testület
- Napirend után – a testületi ülésről kérdezte a képviselőket a 9tv
- Szövegvalóság és realitás – Áfra János a József Attila Irodalmi Szalon estjén
- Ötszáz ferencvárosi diák szavalta a Nemzeti dalt a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében
- 9tv: „Senkit ne hagyj hátra!” – új üzenet Ferencváros ikonikus padján
- Kutyásképzés indult a Haller parki futtatóban – a 9tv videója
- Zenével ünnepelték a nőnapot a ferencvárosi nyugdíjasok – a 9tv videója
- Lövészárok a konyhában – filmkritika
- „A déli körvasúttól délre van a mi családi ezüstünk” – Maczák Johanna, Ferencváros főépítésze
- Ferencvárosi séták: az 1876-os budapesti árvíz – a 9tv videója
- Szabad zene – a Free Sounds Quartet játszott a Jedermannban
- Kispest pingpongbajnokságra hívta a Feszgyi munkatársait – a 9tv videója
- A nők csak meztelenül juthatnak be a Metropolitan Múzeumba? – a Női kvóta című kiállítás a Ludwigban
- Fedezd fel a gluténmentes fánk világát a GasztroPlaccal! – a 9tv videója