Három magyar zeneszerzőt kértek fel, hogy írjanak egy-egy kompozíciót Az üveggyöngyjáték olvasatára. A kompozíciókat bemutató műsor november 30-án, szombaton 18 órától kezdődik a Budapest Music Centerben.
A műsor:
Tornyai Péter: Glasperlen
Johann Kaspar Ferdinand Fischer: Ariadne musica (részletek)
Szigeti Máté: Tegularius vázlatkönyvéből – 6 ricercar zongorára (ősbemutató)
Johann Kaspar Ferdinand Fischer: Ariadne musica (részletek)
Sándor László: Famulus harangjai – vázlatok zongorára és elektronikára
Zongorán közreműködik: Szabó Ferenc János
Az üveggyöngyjáték egy titokzatos magasművészeti, tudományos játék, a szellemi virtuozitása mellett szemlélődő és emelkedett egyetemes nyelv, a szellemi emberek világnyelve, „amelynek értelmes jeleivel a játékosok értékeket fejezhettek ki, és képesek voltak őket kapcsolatba hozni egymással. A játék minden korban szoros összefüggésben volt a zenével, s többnyire zenei vagy matematikai szabályok szerint folyt.”
Az 1943-ban publikált Az üveggyöngyjáték Hermann Hesse utolsó műve. A könyv alapötlete a ’30-as évek elején született meg: Josef Knecht egy diktátorral kerül összetűzésbe, majd elbukik – ami azonban Adolf Hitler hatalomra kerülésével túlontúl aktuálissá vált, így Hesse azt elvetette.
Az üveggyöngyjáték központi szereplője a 23. században élt Josef Knecht, az ő életét követjük nyomon 11 éves korától haláláig, a helyszín egy kiegyensúlyozottan működő állam, irányító szerve a Rend. Ez egy kulturálisan magasan kvalifikált, klerikális szervezet, amelynek tagjai lényegében csak a tudományoknak és művészeteknek élnek. Az ifjú Josef is ebbe a Rendbe kerül – a regény az ő felemelkedésének története.
Fotó: BMC
Ajánlott cikkeink

2025. május 23.

2025. május 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval