„Nincs mentségem. Négyzetek, háromszögek és vonalak az életem” – mondta egykor a tavaly, nem sokkal századik születésnapja előtt elhunyt Vera Molnár, akit világszerte a számítógép-művészet egyik legjelentősebb alkotójaként tartanak számon.
A budapesti Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Párizsba emigrált, a hatvanas években a geometrikus absztrakció felől indult, de később saját útjára lépett művész 1968-tól már számítógép segítségével alkotott. Munkásságát emiatt is érdemes más, a számítástudomány és alkalmazásai révén híressé vált felfedezőnőkkel egy sorban említeni: az első szoftvert létrehozó Ada Lovelace-szel, Hedy Lamarr-ral, a mobilkommunikációban, a GPS-, valamint a wifitechnológiában is használatossá vált rádióvezérlés kigondolójával, vagy Margaret Hamiltonnal, aki a NASA Apollo-programjában vállalt fontos szerepet.

Nagyjából ebben az időszakban fedezte fel Vera Molnár is a számítógépet, amiről később azt mondta, „olyan volt, mint a Párizsba érkezése vagy a háború vége”, hiszen addig kizárólag a „képzeletbeli gépnek” nevezett munkamódszerrel alkotott. Igaz, a számítógép később is csak eszköz volt, a döntés és a kiválasztás, ahogy ő látta, mindenkor a művész dolga. Pionírnak számított tehát, nem csupán mert őt tekinthetjük az egyik legelső komputerművésznek, hanem szemléletében is, amelynek alapkoncepciója, hogy egy rendezett alapstruktúrába belehelyez „egy százalék rendetlenséget”: egy másik irányt, színt vagy vonalvastagságot. Mindez nemcsak a számítógép segítségével létrehozott alkotásaiban, de a természetben fellelhető vonalakhoz és formákhoz való viszonyában is megnyilvánul. Miért ne lehetne megváltoztatni valamit, aminek apró korrekciójával megvalósítható a vágyott állapot? Sok száz sorozat jött létre így, aminek végén a művész rátalált az általa kielégítőnek tartott formára. Az alkotásban a legfontosabb a kísérletezés, a kaland – mondta. „Csinálni, újra csinálni, változtatni. Hogy a végeredmény jó vagy rossz, az másodlagos.”

A Ludwig Múzeumban április 14-éig látható kiállítás is részben ezt a soha nem szűnő kísérletezést tárja elénk, címében pedig – À la recherche de Vera Molnar – a művész À la recherche de Paul Klee nevezetű hommage-sorozatára utal. Első részében az 1960-as évektől napjainkig mutatja be az életmű legfontosabb témáit, műcsoportjait: itt látható többek között Electra címet viselő színes nyomatsorozata, továbbá A kör négyszögesítése és a rendkívül látványos, mérete miatt is különleges 25 egymás mellé helyezve! című munkája, valamint számos más, ismert alkotása. A kiállítás további termeiben azoknak a művészeknek a munkái kaptak helyet, akikre Vera Molnár alkotóként hatott. Tamiko Thiel műanyaghínár-erdőt megjelenítő installációja, a Vera Plastica az óceánokba dobott műanyaghulladékot szimbolizálja, s a látogató érzékelését alakítva egyúttal párbeszédbe is lép vele. Snow Yunxue Fu Veraverzumai digitális hommage-ok: az elsötétített terembe lépve egy idő után olyan érzésünk támad, mintha a képernyőn életre kelő női alakkal mi magunk is együtt mozdulnánk. Mellettük Casey E.B. Reas és Antoine Schmitt fekete-fehér vonalai és mozgó geometriai formái sokáig vonzzák a szemet. Mario Klingemann tizenhat, alumíniumkeretbe foglalt fekete-fehér monitorját – amelyek a Vera Molnár-i irányított véletlenszerűséget időbeli dimenzióba ültetik át – ugyancsak az interakcióval keltik életre a látogatók. Akik az itt kiállított változatos munkák révén pár órára részesei lehetnek az alkotás kísérletezésből fakadó örömének.
Gáspár S. Anna
(Megjelent a 9 magazin márciusi számában.)
Fotók: Sépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen