„Makulátlan fehér, századfordulós homlokzat, belső parkra nyíló lakások, radiátor nélküli, geotermikus fűtés- és hűtésrendszer. Ha ilyeneket olvas valaki, joggal hiheti azt, hogy véletlenül egy luxuslakópark hirdetésébe vagy a Várban épülő valamelyik új kormányzati palota leírásába olvasott bele” – írja a Telex. Az írás a ferencvárosi tömbrehabilitációval foglalkozik.
A hírportál kiemeli, hogy
- Elkészült Ferencváros a Gát utca 24. alatti önkormányzati bérház teljes átépítésével, az épületben 46 lerobbant lakás helyett 30 teljesen felújítottat alakítottak ki.
- A lakásokat nem adják el, azokba az önkormányzat határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkező bérlői és szociális alapon kiválasztott lakók költözhetnek, akiknek fillérekbe kerül majd a lakhatás.
- A Gát utca 24. jó példája a ferencvárosi tömbrehabilitációs programnak, amelynek részeként nem lakásonként, hanem háztömbönként újítják meg Ferencváros középső részét.
Ahogy arról április 19-én beszámoltunk, teljeskörű felújítás után átadták a Gát utca 24-et. A Telex ugyancsak foglalkozott a témával. A cikk nemcsak az épület felújításának technológiai részleteit ismerteti, hanem megemlékszik arról egy kis történelmi kitekintőben, hogy a gyermek József Attila milyen körülmények közt élt éppen itt néhány évet.
Az írás alaposan utánajárt annak is, hogy a ferencvárosi tömbrehabilitáció milyen ambícióikkal indult el, és milyen körülmények közt zajlik. A szerző említi Budapest más kerületeinek hasonló programjait is, hogy ebben a viszonylatban is el lehessen helyezni az önkormányzat vállalását.
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. február 14.

2025. február 14.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Valentin-nap: Dead End – Sachsentrance az Arzenálban
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
6 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
5 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob