A budapestiek többsége nem szeretné, hogy a város olimpiát rendezzen – derül ki ugyanakkor a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek kérdései között a főpolgármester feltételei még nem szerepeltek.
A Publicus Intézet a Népszava megbízásából augusztus 7-e és 16-a között 1000 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatást az esetleges budapesti olimpiáról.
A többség inkább nem támogatna egy esetleges budapesti olimpiai pályázatot – így nyilatkozott az ellenzéki szavazók és a Tisza Párt szavazói közül tízből nyolc, tízből hat pártnélküli szavazó, illetve minden ötödik Fidesz szavazó. A budapesti válaszadók közül tízből hatan mondták ezt – olvasható az összefoglalóban.

Tízből hét válaszadó inkább egyetért azzal az állítással, hogy egy jövőbeli budapesti olimpia megrendezése nagyon sokba kerülne, Magyarországon ezt a pénzt más célokra kellene fordítani.

Tízből hat megkérdezett inkább egyetért azzal az állítással, hogy az olimpiához szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól, senki másnak nem érdeke ez. Szintén tízből közel hatan mondták azt, hogy Magyarország túl szegény egy olimpia megrendezéséhez.
„Támogatja a főpolgármester, hogy 2036-ban Budapest olimpiát rendezzen. Karácsony Gergely az RTL Híradónak azt mondta: a kormányon múlik, hogy rendezi-e a viszonyát a fővárossal. Ha igen, ő nem áll a magyar olimpia útjába. ha a főváros nyitott, ők szívesen vizsgálnák meg közösen a rendezés lehetőségeit – írta a Magyar Olimpiai Bizottság pedig azt írta az RTL-nek, Orbán Viktor pedig leszögezte: ha Budapest és a MOB is akar olimpiát, a kormány ezer százalékkal támogatja” – foglalta össze az RTL híradójában elhangzottakat a televízió portálja.
„Két feltétele van ennek, az egyik az, hogy az állam elvégezze azokat a beruházásokat, amelyeket neki kell elvégeznie, és hogy a főváros visszakapja azokat a forrásokat, amelyekkel a saját fejlesztését meg tudja csinálni – akkor fel tudjuk fejleszteni Budapestet arra a szintre, ami egy olimpia megrendezését feltételezi” – mondta el a híradó kérdésére Karácsony.
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója