Mire nyomdába került a lap, törölték a nyilvántartásból Iványi Gáborék budapesti iskoláit, amelyek a József Attila-lakótelepre költöztek volna, a fővárostól öt évre használatba kapott épületbe. Önkéntesek segítségével folyt egész nyáron a felújítás, hogy korszerű iskolában fogadhassák a sajátos nevelési igényű gyerekeket, akiknek a helyzete a Sára Botond vezette kormányhivatal lépésével kilátástalanná vált. Az Ifjúmunkás utca 31.-ben még a drámai fejlemények előtt járt a 9 magazin riportere.
Lapozzon bele!
A szerk. Trendforduló és giccsszimbolika: a választás eredménye a Baranyi all in-re a jackpot, ami azt bizonyította, hogy van különbség polgármester és házmester között.
Dada és kultúra – Döme Zsuzsanna alpolgármester a kulturális terveiről.
Nem lesz fáklyásmenet – miként működhet a megosztott frakciókkal a fővárosi közgyűlés?
9lit: Otthon – Láng Judit novellája.
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem – mennyire kellett a zsebükbe nyúlniuk a szülőknek a tanévkezdéshez, és mit szólnak ők és a civil szervezetek a mobiltelefonok elvételéhez?
Iskolanyitogató – Iványi Gáborék egyháza kapta használatba a volt „török iskolát” a JALT-on – ám a Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal közbeszólt, épp a lap nyomdába kerülésekor.
Marhák és toronyházak – Adnan Polat cége folytatja a lakótelep-építést a lerombolt Közvágóhíd helyén.
Szem-szájnak ingere – szikrázó augusztusi napsütésben az FMK előtti piacon.
Kultúrkohász – a kerületi programajánló, amely gyönyörködtet.
„Sokfelé nyitott. Illetlen.” – Kemény Lili író, költő a Nemről és a Konnektorba költöző Freeszfe-ről.
Jössz te még a Kultuccámba – csütörtök este a Kálvintól a Boráros térig.
Rádway – Körkép a Ráday utcai színházak kezdődő évadáról.
A bennünk rejlő démon – Zeus Salas kiállítása a Bakáts Bunkerben.
A kánon királynője – Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. – „a világ legjobb filmje” a Cirko-Gejzír moziban.
Hat pontszerző hely – fradisták az olimpián.
Fradi-lelátó – kiesett a Bajnokok Ligájából az FTC.
Giziki – Magyarországon tombol a gasztroforradalom, melynek jelszavai: hagyomány és evolúció.
Városkapun innen, Fenyvesen túl – ha elmennek Városkapu áruház előtt a Kálvin téren, gondoljanak a Fenyves családra.
Ferencváros sakkolimpikonjai – ha lehetőséget kaptak, a kerület sakkozói derekasan szerepeltek minden tornán.
Lapozzon bele itt, vagy vegye el a kerületi újságtartókból!

Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak