A Fővárosi Önkormányzat a nyitott pozíciók betöltésére állásbörzét tartott a Biodómban április 12-én és 13-án. A rendezvényen számos céges és intézményi stand várta az álláskeresőket, a Fővárosi Vízművek Zrt.-től kezdve a Fővárosi Állat – és Növénykerten át a Budapesti Nagybani Piac Zrt.-ig. Ottjártunkkor arra voltunk kíváncsiak, milyen esélyei, lehetőségei vannak Budapesten annak, aki munkát akar.
Kerpel-Fronius Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese lapunknak elmondta, hogy a tavalyihoz hasonlóan is jó benyomás alakult ki benne a rendezvényről. Kiemelten fontosnak tartja, hogy megmutassák, milyen cégek tartoznak a fővároshoz, kiváltképp, hogy Budapest számtalan munkalehetőséget kínál. „Nagyon széles skálán ajánlunk állásokat” – mondta.
A Budapesti Közművek képviselője arról tájékoztatott minket, hogy szellemi és fizikai pozíciókban is vannak betöltetlen állások. Míg például a szellemi pozícióba épületgépész mérnököt, hálózati rendszermérnököt keresnek, addig a fizikai pozícióba például a kilencedik kerületben gondnoksági karbantartót, gondnoksági kisegítőt, kőművest. Mint megtudtuk, leginkább villanyszerelőre, illetve vízvezeték-szerelőre volna szükség.
Dzama-Demjén László, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének szervezetfejlesztési alelnöke a szakszervezetek fontosságát hangsúlyozta. „Mindenekelőtt azért vagyunk itt, hogy az érdeklődőknek felhívjuk a figyelmét arra, hogy nemcsak munkát kell keresni, hanem külön érdekvédelmet is” – emelte ki, hozzátéve, hogy a szakszervezeti tagság egyik előnye, hogy a munkavállaló a munkaszerződés megkötése előtt a szakszervezettől tanácsot kaphat, nehogy egy számára nem túl előnyös munkaszerződést írjon alá. „Minél erősebb cégen belül egy szakszervezet, annál magasabb béreket, jobb munkakörülményeket lehet kiharcolni az alkalmazottak részére” – nyilatkozta.
Az önmagukban bizonytalan, megerősítésre szoruló álláskeresőket közel harminc-negyven perces beszélgetésben egy life coach segítette, aki elmondta nekünk, hogy a kliensek legfőképp útmutatókat kaptak.
„Karácsony Gergely Facebook-oldalán láttam meg a rendezvényt, és azonnal tudtam, hogy itt a helyem” – mondta egy tizenharmadik kerületben élő, tanulmányait az ELTE-n végző egyetemista, akinek a kiállítók közül legjobban a BKK standja nyerte el a tetszését.
Egy másik, huszonöt év körüli férfi a Munkaügyi Központtól kapott emailből értesült az állásbörzéről. Arra panaszkodott, hogy bár tanulmányai során újságírói képesítést szerzett, újságíróként nem tudott elhelyezkedni, jelenleg irodai munkát keres.
„Az alacsony fizetésem és a magas infláció miatt rákényszerülök arra, hogy másodállást keressek. Végzettségem szerint szociális munkás vagyok, szociális területen helyezkednék el” – magyarázta egy negyvenes évei elején járó nő. „Havi százötvenezer forintot fizetek az albérletemért, ezen felül ott vannak az egyéb, a mindennapi élethez szükséges kiadások” – tette hozzá.
Egy roma származású, harminc év körüli nő úgy vélekedett, hogy romaként nehezebb az álláskeresés, nem egyszeri eset, hogy ránéznek az emberre, és azonnal jön a válasz, hogy időközben sajnos betöltötték az állást. Véleménye szerint azért találunk sok építőiparban vagy takarítóként dolgozó romát, mert ezeket a nehéz fizikai munkákat a többségi társadalom nagy része egyszerűen elutasítja, nem szívesen végzi el.
Ayhan Gökhan
Fotó: Birtalan Zsolt