Eredményt hirdettek az épületegyüttesre kiírt tervpályázaton. A kampuszon az állam- és jogtudományi kar, valamint a pszichológiai intézet képzései kapnak majd helyet.
A nyílt építészeti tervpályázatot a Magyarországi Református Egyház (MRE) írta ki a Kaltenberg-söröző egykori épülete és egy Üllői úti foghíjtelek felhasználásával létrehozni tervezett campus terveinek és tervezőjének kiválasztására. Hagyományosan református városrészben, Ferencváros Ráday utca és Üllői út közé eső negyedében állami támogatásból és egyházi forrásokból fogják megépíteni Budapest új egyetemi campusát – írja a reformatus.hu.
A szakmai zsűri a negyvenkét érvényes pályamű közül a Nagy Csaba, a Magyar Építőművészek Szövetsége nemrég megválasztott elnöke által vezetett budapesti Archikon Architects Építészstúdió tervét választotta. A zsűri a tervpályázathoz fűzött szakmai ajánlásaiban felhívta a figyelmet arra, hogy a Markusovszky téren mindenképpen meg kell őrizni és fejleszteni szükséges a lakosságot kiszolgáló szabadidős funkciókat, továbbá a ferencvárosi önkormányzattal együttműködve kell megvalósítani a feltárást, valamint a parkolás és a köztér megtervezését – emelik ki.

A zsűri munkájában az MRE által delegált szakemberek mellett részt vett Erő Zoltán, Budapest főépítésze, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Szalay Tihamér, a Magyar Építész Kamara alelnöke, valamint Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, az egyetem kancellárja is. A zsűri elnöke Lánszki Regő országos főépítész, államtitkár, társelnöke Fürjes Balázs, az egyetemfejlesztés vezetője volt. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetését július 9-én tartották meg.

A pályázaton a második helyezett a CAN Architects Studio Építész Iroda lett, harmadik helyezettet nem hirdettek. Kiemelt megvételben részesült a Zsuffa és Kalmár Építész Műterem Kft., a 3Z Építész Stúdió Kft., az A3 Építész Kft., a Gereben Marián Építészek Kft. pályamunkája, megvételben pedig a DPi Design Kft., Rantal Gábor és Rév Bence, az Építészkohó Tervező és Szolgáltató Kft., a Középülettervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a DNS-Építészműterem Kft., valamint a Hetedik Műterem Építészeti, Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft. pályázata.
Ferencváros református építészeti örökségéről itt írtunk.
Látványtervek: reformatus.hu, Épitészfórum
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen