Karácsony a „szolidaritási” hozzájárulásról

Karácsony Gergely Facebook-posztban válaszolt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek, aki a néhány napja megjelent rendeletet egyebek mellett azzal kommentálta, hogy azért kell Budapesttől 89 milliárdot elvenni, mert a vidék fejletlen.

2021 óta a költségvetésbe a „gazdagabb” önkormányzatoknak „szolidaritási” hozzájárulást, népszerű nevén adót kell fizetni, amit az állam elvileg a kevésbé tehetősebb településekhez juttat el. A szolidaritási hozzájárulás alapja az önkormányzatok iparűzésiadóerő-képességét meghatározó adóalap. Idén 855 település fizet szolidaritási hozzájárulást. A listát Budapest vezeti: a fővárosnak a kormány szerint 89 milliárdot kell befizetnie.
A főváros évek óta vitatja a szolidaritási hozzájárulás mértékének igazságosságát. Karácsony bejegyzésében felemlegeti, hogy Tarlós István utolsó évében ez a hozzájárulás még csupán 5 milliárd forint volt, idén pedig már 89 milliárdot akarnak elvenni a várostól, és kifogásolja a 18-szorosra emelést.
A főpolgármester emlékeztet arra, hogy az Állami Számvevőszék megállapította, Budapest az állami költségvetés nettó befizetője, az Alkotmánybíróság pedig emiatt mondta ki,
az, hogy a főváros nettó befizető, ellentétes az alaptörvényben rögzített önkormányzati pénzügyi autonómiával.
Karácsony a posztjában arra is felhívta Nagy Márton figyelmét, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésben állapította meg, jogellenesen birtokolja az állam Budapest pénzét,
a 2023-as sarcból 28 milliárd visszajár. És mi vissza is fogjuk venni, csak szólok, a 2024-es, 40 milliárdos per pedig folyamatban…
írja.
Karácsony kétkedésének is hangot ad, hogy a szolidaritási adót az állam valóban arra használja-e, amire hivatkozva elveszi:
…mutassa már be a kormány azt a folyamatot, ami alapján a Budapesttől elkobzott pénz eljut a kistelepülések támogatására.
És hogy kétségei jogosságát még alátámassza, idéz az Európai Tanács szakpolitikai jelentéséből:
a szolidaritási hozzájárulás jelenlegi formájában nem kapcsolódik közvetlenül azokhoz az újraelosztási/kiegyenlítési intézkedésekhez, amelyekre a pénzügyileg gyengébb önkormányzatok jogosultak.
A főváros egyébként sem vitatja a szolidaritás elvét, tehát hazugság azzal érvelni – ahogy Nagy Márton teszi –, hogy Budapest milyen „gazdag”. A főváros vállalja, hogy idén 39 milliárd forintot elvonjanak tőle úgymond, szolidaritási céllal, mert különböző jogcímeken összesen ennyi támogatást kap a központi költségvetésből. Csak az ezen felüli 50 milliárdot vitatják, ennek megfelelően szavazta meg Budapest költségvetését a Közgyűlés a Tisza, a Podmaniczky Mozgalom, a Párbeszéd, a DK és az MSZP szavazataival.
Fotó: Stépán Virág