Lázár János váratlanul beugrott a Pázmány Campus ellen tüntetőkhöz – nem sokra jutottak

Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfő reggel előzetes bejelentés nélkül megjelent a józsefvárosi Palotanegyedben épülő Pázmány Campusnál, ahol egy hete kezdődött tiltakozás amiatt, hogy lebontják a Magyar Rádió történelmi épületeit – adta hírül a Józsefváros Újság. A lakók és a kerületvezetés tiltakozása ellenére a bontás a múlt héten megkezdődött, a Rádió régi épületeinek helyére a tervek szerint 300 milliárd forintból épülhet új diáknegyed.

„Az építkezés rossz, valaminek az újjá- vagy felépülése pedig jó: ezt a természetesen ellentmondást kell kezelnünk a VIII. kerület szívében épülő új egyetemi negyed kapcsán is” – írta Facebook-oldalán a miniszter, aki szerint a beruházásnak egyaránt nyertesei lesznek a helyben élők és az itt vállalkozók.

Könczöl Dávid (Momentum), a negyed önkormányzati képviselője is jelen volt, szerinte a felek elbeszéltek egymás mellett: „Sokat nem tudtunk meg most sem, érdemi párbeszéd nem igazán zajlott közöttünk” – fogalmazott.

Teljes cikk

Süveg Anna ferencvárosi képviselő, az LMP szóvivője a kiemelt beruházások elleni népszavazási aláírásgyűjtésről

Kiemelt kép: Józsefváros Újság