„Régóta dolgozunk azért, hogy megfizethető és energiahatékony lakhatást teremtsünk a budapestieknek. Éppen ezért létrehozunk egy társasházi épületfelújítási alapot 2,5 milliárd forint értékben, amelyet a kerületek segítségével és banki finanszírozással összesen 10 milliárd forintra fogunk kiegészíteni, hogy segítsük a budapesti társasházak felújítását” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester az Otthon Budapesten – lakás és lakhatás című konferencia megnyitóbeszédében. A konferenciát a fővárosi önkormányzat tartja május 15–16. között a Biodómban.
A rendezvényen a megnyitó után bemutatkoznak a főváros lakhatással kapcsolatos projektjei: a Budapesti Lakásügynökség, a Budapesti Klímaügynökség, valamint az AHA – Affordable Housing for All (megfizethető lakhatás mindenkinek); emellett a szakértők kerekasztal-beszélgetéseken járják körül a lakhatás aktuális kihívásait.
A konferencia további részében az ingatlanpiac és a lakáspolitika dinamikájáról, a lakhatási problémák társadalmi következményeiről, valamint fenntarthatósági és épületenergetikai kérdésekről folynak szakértői kerekasztal-beszélgetések.
A konferencia részletes programja elérhető a budapest.hu-n.
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Kiemelt
Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa
7200 Ft - 29900 Ft



Kiemelt
Grencsó4 – Jedermann

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben







Kiemelt
Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa
3900 Ft - 16900 Ft

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben

Kiemelt
Gamer Weekend a Bálnában







Kiemelt
Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
3900 Ft - 9400 Ft
















Kiemelt
Around | Kornwall DJ – PaviloN

Kiemelt
Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café
2500 Ft - 11000 Ft














Kiemelt
A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park
9999 Ft - 16999 Ft





























Kiemelt
Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
2500 Ft - 11000 Ft

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma