Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem – tanévkezdés

Miközben a családok több mint kétharmadának jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet az iskolakezdés, a kormány utolsó pillanatban hozott rendelete korlátozza a mobiltelefonok használatát az alap- és középszintű oktatási intézményekben, ahová már katonákat is kirendelhetnek tanítani. Mélyponton a tanárok száma, Ferencvárosban sincs betöltve minden pedagógusállás. A 9 magazin tanévkezdési összeállítása.

Megterhelő kiadások

Idén a legtöbb család gyermekenként 20 és 50 ezer forint közötti beiskolázási kiadással számol az Erste Bank reprezentatív kutatása szerint, de a szülők ötöde gyermekenként 100 ezer forintot, 6 százaléknyian pedig annál is többet költenek a tanév elején – tudatta a bank az MTI-nek eljuttatott közleményében. A leendő elsősök szülei nem ússzák meg ennyiből: számukra még az óvatos becslések szerint is 50–75 ezer forint az, amit a tanév eleji bevásárlásra költenek.

A bank felmérése szerint az iskolakezdés a szülők 69 százalékának jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet, további 6 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Ezek a számok kicsit kedvezőbbek a tavalyinál, amikor 73 és 8 százalék volt az arány – összegezték az eredményeket.

Ferencvárosban nem új a telefonbegyűjtés

A kormány az iskolakezdés előtti utolsó pillanatban hozott rendelete korlátozza a mobiltelefonok használatát az alap- és középszintű oktatási intézményekben. Eddig az iskolák erről maguk dönthettek. Az iskolai mobilhasználat létező probléma, de a kormány erre adott megoldását sokan hibásnak tartják. A Civil Közoktatási Platform (CKP) is nehezményezi, hogy az iskolák ismét a 24. órában tudták meg, hogy kellene olyan helyiségüknek és módszerüknek lennie, amellyel biztonságosan begyűjthetnek, tárolhatnak és kiadhatnak akár több száz mobiltelefont. A CKP hiába jelezte a kormánynak, hogy a házirend megváltoztatásához a szülők és a diákok véleménye, társadalmi vita is szükséges lenne, nem változtattak a tanév eleji hatálybalépés időpontján – mondta a 9-nek Juhász Ágnes, a platform ügyvivője.

A ferencvárosi általános iskolák nagy része már korábban is begyűjtötte reggel a telefonokat, amelyeket csak a tanítás végén kaptak vissza a gyerekek – erről tájékoztatta lapunkat a Weöres, a Bakáts téri és a Kosztolányi általános iskola. A középiskolákban ugyanakkor eddig maradhatott a diákoknál a tablet és a telefon. A 9tv meg is kérdezte a helyi szülőket, mit szólnak az új szabályozásról.

Ferencvárosi szülők a mobilhasználat iskolai korlátozásáról – a 9tv videója

Obsitosok a pedagógusok helyett

A KSH adatai szerint az ezredforduló óta nem dolgoztak olyan kevesen – összesen 163 556-an – a magyar közoktatásban, mint az elmúlt tanévben.

Erre a kormánynak az az ötlete támadt, hogy nyugdíjas katonákat vezényelnek az iskolákba tanítani. Két civil szervezet, az aHang és a Szülői Hang, több mint 20 ezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze ez ellen. „A drámai mértékű pedagógushiányt megfelelő munkakörülményekkel és versenyképes bérekkel lehet és kell orvosolni, nem katonák kivezénylésével” – mondták az aláírások átadásakor a szervezetek képviselői, az „abszurdnak” és „bődületes ostobaságnak” nevezett jogszabály visszavonását követelve. A  katonák köznevelési rendszerbe vezénylése „nincs napirenden” – reagált a Belügyminisztérium, a jogszabályt azonban nem vonták vissza, így a kivezénylés bármikor „napirendre kerülhet”.

Augusztus végén Ferencvárosban is még betöltetlen volt több pedagógusállás. Kerestek nyelvtanárokat, szaktanárokat és egyre több gyógypedagógust is. A Dió Általános Iskola igazgatója szerint sok fiatal tanárnő kezdené a munkát, de ők pár éven belül családot alapítanak, és eltűnnek a rendszerből. Az iskolának tizenöt gyesen, gyeden lévő tanára van, akiket ideiglenesen helyettesíteni kell.

Bár megtörtént a béremelés, és a kormány lépten-nyomon arról nyilatkozik, hogy rengetegen jelentkeztek tanári képzésre, mégis úgy tűnik, a felvettek között elsősorban olyan, már diplomás pedagógusok vannak, akik inkább új szakirányokat választottak az egyetemen, hogy átképezzék magukat például a magyar szak mellé biológiára – mondta a 9-nek Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi elnökségi tagja. A PDSZ a helyzetet továbbra sem tartja megnyugtatónak, hiszen a statisztikák szerint a pedagógusképzésbe jelentkezettek 40 százaléka időközben lemorzsolódik, a végzettek 20-30 százaléka már nem is iskolában kezd. Ráadásul minden három pályakezdőből egy elmegy az első év végén – tette hozzá Komjáthy.

Felújítások a kerületi iskolákban

A ferencvárosi oktatási intézmények jobb és hatékonyabb tankerületi támogatásról beszélnek, amióta februárban Csepelre, a dél-pesti tankerülethez kerültek a ferencvárosi ügyek. A január elsejei béremelés után idén nyáron érezhetően több pályázó jelentkezett egy-egy álláshelyre – mondta a 9-nek Tóth Endre, a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatóhelyettese. 2024-ben tizenöt pályakezdő állt munkába, illetve kezd dolgozni a 9. kerületi köznevelési intézményekben. Eközben azonban csak a tanítók közül tizenhárman mennek nyugdíjba. A Dél-Pesti Tankerületi Központ fenntartásában működő 9. kerületi oktatási intézményekben 6334 diák kezdi a tanévet, köztük 972 elsős.

Szép fehér termeket kapnak a gyerekek, mert a tankerület egy előzetes felmérés után nyáron kifestetett minden 1., 5. és 9. osztályos termet, amelyben erre szükség volt. Összesen 45 tantermet újítottak fel iskolakezdésre, és 85 mosdó tisztasági festését is elvégezték – mondta Tóth. Befejezték a Leövey Klára Gimnázium tornacsarnokának világításkorszerűsítését, felújították a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium játszóudvarát. Karbantartási munkálatokat végeztek a két tanuszodában, és új hangosítást kapott a Kosztolányi Dezső Iskola rádiója, valamint a Dió Általános Iskola és EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) liftje is megújult. Az igazgatók meglepetésére iskolabútorokra is lehet pályázni, pedig erre nem is számítottak.  Jelenleg a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium udvarának felújításán dolgoznak – közölte a tankerületi vezető. Az iskola bízik benne, hogy szeptemberre minden elkészül.

Bilkei-Gorzó Borbála

 

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOK A TANÉVKEZDÉSHEZ

A ferencvárosi önkormányzat gyermeknevelési támogatásként kétfajta támogatást nyújt a gyermekét egyedül nevelő, a két- vagy többgyermekes, illetve a tartósan beteg gyermeket nevelő családok számára kiadásaik mérséklésére: ezeket október 31-ig lehet igényelni.

Az egyiket egy évre állapítják meg gyermekenként, havonta 5000 forint összegben, szociális alapon.

A másik támogatás egyszeri (gyermekenként) 15 000 forintos összeg, kifejezetten az iskolakezdéssel járó kiadásokra.

Az idei tanév elején is ad az önkormányzat tanszercsomagot minden, a ferencvárosi iskolákba járó 1.–8. osztályos tanulónak az intézmények adatszolgáltatása alapján. A tanszercsomag tartalma évfolyamonként változó, füzeteket és egyéb tanszereket tartalmaz (grafitceruza, színes ceruza, ecsetkészlet, vonalzó, toll, radír, számológép, körző, szögmérő, órarend, tornazsák).

Szociálisan rászoruló kérelmezők igényelhetnek kedvezményes Pest vármegyebérlet- vagy országbérlet-támogatást, illetve évente maximum 12 000 forint mértékű internethasználati támogatást.

Emellett 60 000 forinttal támogatják a diákoknak a B kategóriás vezetői engedély megszerzését az érettségi vizsga letételéig.

 

A 2024/2025-ÖS TANÉV RENDJE

Tanévkezdet: szeptember 2.
Őszi szünet: október 26. – november 3.
Téli szünet: december 21. – január 5.
Az első félév vége: január 17.
Iskolai beiratkozás: április 10–11.
Tavaszi szünet: április 17. – április 27.
Az érettségik kezdete: május 5.
Utolsó tanítási nap: június 20.


Fotó: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2024. szeptemberi számában.)