A 2023–24-es NB I-es labdarúgó-bajnokságot már hetekkel ezelőtt megnyerte a Ferencváros. A pár napja edzőváltáson átesett zöld-fehérek a derbin magabiztosan győzték le az Újpestet – és utána kezdődhetett a közös ünneplés a szurkolókkal.
A két együttes csatái 1905-ben kezdődtek, és az első tizenöt összecsapást a zöld-fehérek nyerték meg. Ilyen győzelmi szériára egészen az utóbbi évekig nem volt példa. Az Újpest 2015 decemberében az Üllői úton 1-0-ra nyert, azóta a mostani meccsig huszonnégy találkozón maradt veretlen Fradi, és 2019. május 4-től kezdődően zsinórban tizenötször győzött a Ferencváros. Ami a Groupama Arénában rendezett mérkőzéseket illeti, utoljára 2016 szeptemberében tudott itt pontot szerezni a lila-fehér gárda.
A szezonzárón közel 19 ezren látogattak ki az Újpest elleni derbire. A hazai B-közép gyönyörű élőképpel készült a találkozóra. A kezdés előtt ünnepélyes keretek között a klub elbúcsúztatta a már biztosan távozó Muhamed Besićet, Sammy Mmaee-t, Henry Wingót és Lisztes Krisztiánt – mindannyian sokat tettek a Fradiért. A kupadöntő után „érdekes” módon távozó Sztankovics helyett már az eddigi másodedző, a zöld-fehérekhez ezer szállal kötődő, régóra magyar állampolgársággal is rendelkező Leandro de Almeida készítette fel a csapatot, több változást eszközölve a mostanában megszokott összeállításon. A lila tábor távolmaradása miatt talán ha ötvenen figyelték a vendégszektorból a mérkőzést, amelyet nagy ferencvárosi fölény jellemzett, igaz, értékelhető helyzet nélkül. Fél óra elteltével Szevikjan ívelte középre a labdát, Varga Barnabás fejese pedig a felső lécen csattant. Két ígéretes próbálkozás után a harmadik már talpra ugrasztotta a stadion közönségét. Marquinhos indult meg a bal oldalon, befelé húzott, majd 18 méterről, jobbal mesterien csavart a bal felső sarokba.
A szünet után szakadó esőben folytatódott a párharc, és a következő nagy helyzetre a 61. percig kellett várni. Ekkor Zachariassen lódult a balösszekötő helyén, 15 méterről laposan lőtt, a labda a jobb kapufáról a vetődő újpesti kapusra, róla pedig az alapvonalon túlra pattant. Nagy ünneplés következett: előbb a lecserélt Marquinhost éltette a közönség, majd az utolsó ferencvárosi meccsén szereplő Lisztes Krisztiánt. A drukkerek egy felirattal kifejezték a véleményüket a korábbi edző távozásáról is: „Stankovic! Pénzéhes k…a!”
Ami feltűnő volt a Fradi játékában: megszűntek a hazaadások, a szögletek előtti hosszas kupaktanácsok, és néha már nem csak az egyéni megoldások révén alakultak ki veszélyes helyzetek az ellenfél kapuja előtt. A 71. percben Lisztes labdaszerzése után Varga Barnabás lőtt a tizenhatos vonaláról, a labda az egyik újpesti védő felemelt kezéről pattant a kapu mellé – a videóbíró vizsgálata után a játékvezető 11-est ítélt. Lisztes Krisztián végezhette el a büntetőt, magabiztosan értékesítette, majd megcsókolta a számára oly sokat jelentő stadion gyepét. A hajrában újabb ovációt váltott ki egy csere, utoljára játszott Fradi-szerelésben a nagy kedvenc, Muhamed Besić.

A lefújásig elállt az eső, és az utóbbi évtized hagyományának megfelelően a játékosok kivonultak a stadion főbejárata elé, ahol Dibusz Dénes csapatkapitány felkötötte Albert Flórián szobrára a bajnoki sálat. Ezt követően a pályán összeállított színpadon az MLSZ képviselői átadták az aranyérmeket és a bajnoki serleget a labdarúgóknak és a stábnak, miközben több ezren ünnepelték a 35-szörös bajnokot a zöld gyepen.
A XXI. században még egyetlen magyar csapat sem szerzett 80 gólt az NB I-ben, pedig rendeztek 38 meccses bajnokságot is – ebben az idényben ennyit ért el a Ferencváros. Egyúttal a 16 pontos előnnyel első zöld-fehérek kapták a most véget ért küzdelemsorozatban a legkevesebb gólt, harmincat.
– ms –
Címlapfotó: Margay Sándor
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval