Bár a női kézilabda NB I csúcsrangadóján két góllal kikapott a Ferencváros, Győrben az ETO-tól, már csak matematikai esélye van annak, hogy ne a Fradi legyen 2024-ben a bajnok.
A magyar női kézilabdázás élcsapatai közé az ezredforduló előtt tört be a Győri ETO, amely egyre jobb anyagi körülmények közé került, és így jutott el oda, hogy 2005-ben, negyvenhat év után ismét bajnoki címet szerzett. Ekkor kezdődött a Rába-partiak nagy sorozata, amelyet eddig háromszor szakított meg más együttes: 2007-ben, 2015-ben és 2021-ben is a Ferencváros tudta megnyerni az NB I aranyérmét.
Először nyolc, majd hat esztendő telt el az FTC két bajnoki diadala között, és most három év után ünnepelhet ismét a zöld-fehérek szurkolótábora. Pedig a 2023–24-es idény elején nem úgy tűnt, hogy tavasszal kétszer is lesz minek örülni, de a kudarcot vallott dán Albertsen helyét átvevő, szintén dán Allan Heine sikerre vezette a csapatot. Novemberben remek játékkal 28-22-re megverték a lányok a Győrt, majd januárban Debrecenben, februárban Mosonmagyaróváron győztek – ott, ahol az ősszel vesztett az ETO.
A szombati győri mérkőzés tétje az volt, hogy ha csak öt góllal kap ki az eddig százszázalékos Fradi, akkor a hátralévő négy meccse közül akár még egyet elveszíthet – bár az NB erőviszonyai alapján ez nem valószínű –, jobb egymás elleni eredménnyel úgy is bajnok lesz. Klujber Katrinék végig kiegyensúlyozott csatát vívtak a külföldi sztárokkal teletűzdelt ETO-val, és végül 32-30-as vereséget szenvedtek – és ennek ellenére joggal járhattak örömtáncot a győri csarnokban.
Mivel a Magyar Kupát március közepén – zsinórban harmadszor – már megnyerte az FTC, így idén duplázhat, vagyis a bajnoki arany is ferencvárosiak nyakába kerülhet. Erre legutóbb 1997-ben volt példa, így most huszonhét év után lehet mindkét trófea a Fradié.
– ms –
Fotó: fradi.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen