A Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján a walesi The New Saints vendégeként 2-1-re nyert a Ferencváros, így 7-1-es összesítéssel lépett a következő fordulóba, amelyben a dán Midtjyllanddal játszik.
A budapesti 5-0 után is komolyan vette a második mérkőzést Pascal Jansen, az FTC holland edzője, és csupán egy helyen tért el a zöld-fehérek kezdőcsapata az egy héttel korábbitól. Noha a TNS a walesi bajnokságban szerepel, hazai mérkőzéseit az angliai Oswerstry városában játssza, közel a walesi határhoz, műfüves pályán, Mint a világon mindenhol, itt is hangosan biztatták kedvenceiket a Fradi-szurkolók.
Az első félidőben lassan pörgött fel a magyar bajnok, de az elejétől fogva fölényben futballozott. Bár akadtak helyzetek, a vezető gólra egészen a 43. percig kellett várni, ekkor Maiga, Pesics, Maiga volt a labda útja, utóbbi magasan tette a leshatárról kiugró Zachariassen elé – a VAR leellenőrizte –, aki jobbal, 19 méterről a kiinduló kapus felett a jobb sarokba emelt.
A fordulást követően a 60. percben Pesics ugratta ki a középen kilépő Traorét, akit a 16-oson belül buktatott a becsúszó walesi védő – büntető. A 62. minutumban Rommens futott neki a tizenegyesnek, és jobbal, laposan az elvetődő kapus helyére, középre lőtte a labdát. (A képen a két gólszerző ölelkezik.) Ezután még nagyobb lett az FTC fölénye, több cserejátékos is pályára lépett. Már mindenki a lefújást várta, amikor a 91. percben egy jobb oldali beadás megpattant Ramirezen, középen sem Dibusz, sem a védők nem gondoltak veszélyre, ám a túloldalon egyedül érkezett az egyik hazai támadó, és 3 méterről a kapu jobb oldalába emelt. A két meccs alapján 7-1-gyel jutott tovább a Ferencváros.
Folytatás jövő héten, Dániában, a Midtjylland ellen.
– ms –
Fotó: https://www.fradi.hu
Ajánlott cikkeink

2025. május 20.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban