Akárcsak az előző héten Budapesten, Banja Lukában is döntetlenül végződött a Borac elleni Európa-liga-selejtező, így 11-esek döntöttek – a Ferencváros javára.
Bosznia-Hercegovina szerb részének központjában, Banja Lukában kellett kiharcolnia a Boraccal szemben az Európa-liga főtáblájára kerülést a Fradinak, miután a hazai mérkőzésen nem tudott előnyt szerezni. A bosnyák együttes azt a focit játszotta, amit az előző héten az Üllői úton: biztos védekezés, gyors kontraakciókkal. Komolyabb helyzetig egyik gárda sem jutott el, az ismét különösebb elképzelés nélkül passzolgató zöld-fehérek kaput eltaláló lövés nélkül zárták az első félidőt, míg a piros-kékek kísérletei Dibusz kezében haltak el.
A szünet után két helyen változtatott csapatán Pascal Jansen, a két sárga lapot kapott játékosát lecserélte. Ez alig jelentett változást, továbbra is abban a mederben csordogált a meccs, mint addig, a ferencvárosiak egy épkézláb támadást sem tudtak vezetni, egy-egy pontrúgásnál lehetett csak reménykedni, igaz, a hazaiak olykor-olykor fellángoló lendülete is csupán a tizenhatos előteréig tartott. A téthez méltatlan, gyenge színvonalú mérkőzés legfontosabb pillanata a 85. percben jött el: a többieknél is haloványabb, a kapura teljesen veszélytelen középcsatárt, Pesicset a sérülése miatt csak a kispadra nevezett Varga Barnabás váltotta. A hosszabbításban Abu Fani beadását Zachariassen 11 méterről, előrevetődve fejelte kevéssel a bal alsó sarok mellé.
A 2×15 perces ráadás első felében sikerült végre eltalálni az ellenfél kapuját, Kady gyenge lövését viszont könnyedén védte Manojlovics. A 103. percben egy jobbról bejövő szögletnél a labda elment a védők között, és a visszafelé futó Cissé arcáról, 4 méterről a bal sarokba pattant – megszerezte a vezetést a Borac. A fordulást követően, a 109. perc elején egy felívelést Varga Barnabás fejjel megcsúsztatott, Kady indult rá, a labda simán a kapusé lett volna, de Manojlovics rávetődés helyett el akarta rúgni, nem találta el, Kadyt azonban igen – tizenegyes. A büntetőt a 111. minutum végén Varga Barnabás középre, a léc alá lőtte, és ezzel visszahozta a meccset a sírból az FTC. A 123. percben Abu Fani szögletét az egyedül hagyott Zachariassen hét méterről a kapu fölé fejelte.
A tizenegyespárbajt a Borac kezdte, első emberük a léc fölé bombázott. Rommens is magasan próbálkozott, ám Manojlovics nem mozdult el, és a középre jövő labdát kiütötte. A következő két párban mindenki jól célzott, a Fradiból Ben Romdan és Abu Fani. A negyedik Banja Luka-i játékos viszont nagy erővel a bal felső sarok mellé lőtt, míg Kady nem hibázott. Az ötödik hazai rúgó a harminc évvel ezelőtti vb-döntőben rontó Roberto Baggiót idézve jócskán a bal felső sarok fölé lőtt, így a Ferencváros bejutott az Európa-liga 36-os főtáblájára, míg a Borac a Konferencia-ligában folytathatja.
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
















Around | Kornwall DJ – PaviloN

Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma