A hazai kétgólos vereség után nagyszerű védekezéssel és pontos támadójátékkal rukkolt elő a Bajnokok Ligájában a Ferencváros női kézilabdacsapata a francia Brest elleni visszavágón, és a 31-26-os győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé.
A negyeddöntőbe kerülés volt a tét március 24-én a huszonkét tétmérkőzés óta veretlen Brest és a Fradi összecsapásán. Az egy héttel korábbi érdi meccsen a sokat hibázó zöld-fehérek 30-28-ra kikaptak, így legalább három góllal kellett győzniük Franciaországban. Az FTC lőtte az első gólt, és végig előnyben volt a találkozón. A 24. percben már öttel ment a Fradi, és a szünetre 16-12-es ferencvárosi vezetéssel vonultak a felek.
A második félidő elején felzárkóztak a hazaiak, de utána Janurik Kinga parádés védéseiről és sokáig Angela Malestein remek lövéseiről szólt ez a játékrész: a zöld-fehérek kapusa sorra hárította a ziccereket, míg a holland jobbszélső zsinórban hatszor talált be a Brest hálójába, végül tíz gólig jutott. Ezúttal a két átlövő, Klujber Katrin és Emily Bölk is jó teljesítményt nyújtott (6 illetve 7 találat), és egy pillanatig sem forgott veszélyben a Ferencváros továbbjutása. A csapatot tavaly október óta irányító edző, a dán Allan Heine joggal örült játékosaival együtt a lefújás után.
Következik az Esbjerg, a Final Fourba kerülésért április végén és május elején küzd meg a Fradi a dán együttessel.
M. S.
Fotó: Fradi.hu
Ajánlott cikkeink

2025. július 11.

2025. július 11.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán