Az első komolyabb akciójából gólt lőtt Hollandia, majd egy VAR-vizsgálat után megítélt 11-esből tíz perc múlva egyenlített Anglia. A végén már mindenki a hosszabbítást várta, de az egyik angol cserejátékos a fináléba lőtte csapatát.
Hollandia harminchat év után újra, vagy Anglia sorozatban másodszor Eb-döntős – a dortmundi mérkőzés erről volt hivatott határozni. Angol labdabirtoklás, holland kontra, így teltek az első percek. Aztán a 7. minutumban a bizonytalankodó Rice-tól Simons elvette a labdát az angol térfél közepén, nagy lendülettel kapura tört, majd kissé jobbról, 19 méterről lőtt, és közben ugyan elcsúszott, de a jobb felső sarokba tartó lövését csak ujjheggyel tudta érinteni a vetődő Pickford. Erősítettek az angolok, a 13. percben Kane szabadon kapta a labdát, majd az átvétel után 28 méterről a jobb alsó sarokra lőtt, Verbruggen az oldalvonalon túlra ütötte. Egy perccel később Saka jobbról húzott befelé, lövése levágódott Akéról, majd ismét őt érintve került a labda Kane elé, aki 12 méterről a léc fölé bombázott. A VAR azonban kihívta a német játékvezetőt, a felvételeket megnézve pedig Zwayer is úgy ítélte meg, hogy Dumfries eltalálta Kane lábát, miután az angol csatár ellőtte a labdát, és a büntetőpontra mutatott. A 18. minutumban Kane futott neki a büntetőnek, és nagy erővel a jobb alsó sarokba helyezte. Az egyenlítés után fokozódott az angolok nyomása, és a 23. percben Mainoo lódult meg a jobb oldalon, a 16-osnál kiugratta Fodent, aki némi nehézségek után maga elé tette a labdát, majd másfél méterről elgurította Verbruggen mellett, de a visszafutó Dumfries a gólvonalról tisztázott. A 30. minutumban szöglethez jutottak a hollandok, Simons beívelését Dumfries 7 méterről a felső lécre fejelte. Két perc múlva Foden 23 méterről, ballal célozta meg a jobb felső sarkot, lövése a kapufáról vágódott az alapvonalon túlra. A félidő hajrájában újfent Foden próbálkozott 18-ról, Verbruggen védte a jobb alsóba tartó löketet.
A szünetben sokan csodálkoztak az eddigi öt meccsén meglehetősen harmatos teljesítményt nyújtó angol válogatott játékán: így is tudnak futballozni? A pihenőt követően is az angolok birtokolták többet a labdát, de sem ők, sem a kósza ellenakciókkal kísérletező hollandok nem teremtettek veszélyes helyzetet. A 65. percben Veerman jobbról, a térfél közepéről ívelte be a szabadrúgást, a labda lepattant az érkező Van Dijk előtt, a térdéről a kapu bal oldala felé tartott, Pickford vetődve szögletre ütötte. Mindkét együttes megbecsülte a labdát, gyakran akár egy percig is adogattak a játékosok. A 79. minutumban Walker jobb oldali lapos beadását Saka 7 méterről a hálóba vágta, de Walker már lesen kapta a passzt, így a gól érvénytelen lett. A 88. percben Shaw bal oldali beadása elsuhant keresztbe, Palmer lekezelte, majd ballal, laposan a 13 méterről a jobb sarok mellé lőtt. Éppen letelt a 90. perc, amikor eldőlt a meccs és a továbbjutás: a hajrára csereként beállt Palmer jobbról ugratta ki a 16-oson belülre futó, vele együtt pályára lépett Watkinst, aki átvette a passzt, De Vrij kézzel sem tudta ellökni, és jobbal, kissé éles szögből, 9 méterről a védő lába között ellőtte a labdát a jobb alsó sarok felé, amely a kapufa mellett érte el a hálót (a képen, 1-2). Anglia a nyolc közé jutásért a szlovákokat hosszabbításban, az elődöntőért a svájciakat tizenegyesekkel, a fináléba kerülésért a hollandokat még éppen a rendes játékidőben győzte le – mindannyiszor 0-1-es hátrányból fordítva.
Vasárnap este 21 órakor a Spanyolország–Anglia mérkőzésen dől el az Európa-bajnoki cím sorsa.
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata