Az idei torna harmadik játéknapja arról marad emlékezetes, hogy 1100 nappal a pályán történt szívleállása után ismét Európa-bajnoki mérkőzésen szerepelt és gólt is szerzett a dán Christian Eriksen, ami végül egy döntetlenhez volt elég a szlovénok ellen.
Bár időrendben nem a Szlovénia–Dánia összecsapást rendezték először, világszerte erről beszélnek a legtöbbet. Ennek előzménye, hogy 2021. június 12-én, a Dánia–Finnország Eb-meccs 43. percében összeesett a dánok támadó középpályása, Christian Eriksen, akit újraélesztettek, majd stabil állapotban szállították kórházba. A történtek után kilenc és fél hónappal újra szerepelt válogatott mérkőzésen, és gólt is lőtt.
Eriksen a mostani Eb első fordulójában ismét pályára lépett. Stuttgartban csapata kezdett jobban, és bár nem sokkal korábban a szlovén Sesko 25 méteres lövése zúgott el a jobb kapufa mellett, a 17. percben egy gyors bedobást követően mellel átvette Wind sarokkal adott passzát, majd jobbal, 7 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (a képen). A dánok 10-ese jól játszott, a félidő vége előtt azonban nagy helyzetben a kapu fölé bombázott. A szünet után egy darabig az északiak voltak veszélyesebbek, majd a szlovénok ráéreztek az egyenlítés esélyére, és még egy perc sem telt azóta, hogy Sesko telibe találta a bal kapufát, Zanza 18 méteres lövése a 77. minutumban megpattant Hjulmand derekán, és a hálóban kötött ki (1-1).
Ez előtt a mérkőzés előtt került sor Hamburgban a Lengyelország–Hollandia találkozóra. A lengyeleknél sérülés miatt hiányzott a két klasszis csatár, Lewandowski és Milik (ő nincs is a keretben), ám a helyükön játszó Buksa több holland próbálkozás után a 16. percben az ötösről a bal sarokba fejelte Zielinski szögletét. Beleerősítettek a narancsmezesek, és néhány helyzetet követően a 29. percben Gakpo 21 méteres lövése megpattant egy védőn, és Szczęsnyt becsapva a kapu közepébe vágódott. A folytatásban is jórészt a holland helyzetekről szólt a meccs, de az Oranje csak a 83. minutumban tudta megszerezni a győzelmet jelentő gólt: a nem sokkal korábban beállt Weghorst 7 méterről a jobb alsó sarokba lőtte Ake passzát (1-2).
Este a gelsenkircheni Szerbia–Anglia összecsapáson az esélyesebb angolok határozottan indították a mérkőzést, és a 13. percben Saka megpattanó beadását a berobbanó Bellingham Zsivkovicsot megelőzve az ötösről fejelte a jobb felső sarokba. Ettől kezdve a szigetországiak kényelmesen futballoztak, s ahogy telt az idő, egyre inkább így tettek. A 77. percben végre történt valami, Bowen beadását Kane négy méterről kapura fejelte, Rajkovics bravúrral a felső lécre ütötte a labdát. Öt perc múlva a túloldalon Vlahovics 22 méteres löketét tolta a kapu fölé Pickford, így maradt a 0-1.
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
















Around | Kornwall DJ – PaviloN

Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma