A csoportkör harmadik fordulójában a magyar válogatott számára az volt a tét, hogy győzelem esetén van még esélye a továbbjutásra. A három pontot érő gólt a hosszabbítás végén lőtte Csoboth Kevin. Az A jelű kvartett másik meccsén Svájc sokáig vezetett a németek ellen, a házigazdák szintén a hosszabbításban szerezték a számukra az első helyet jelentő találatot.
Az első két kör eredményei alapján az utolsó mérkőzésen három pontot kellett szereznie Stuttgartban a magyar együttesnek ahhoz, hogy a többi csoport meccseinek megfelelő alakulása esetén folytathassa az Eb-t a nyolcaddöntőben. Marco Rossi ismét változtatott a kezdőcsapaton, a jobbhátvéd posztján a ferencvárosi Botka Endre kapott szerepet. Az első említésre méltó mozzanat Bolla lövése volt a 8. percben, 30 méterről, kissé jobbról tüzelt, McGunn vetődve védett. Meddő fölényben passzolgattak a szigetországiak, helyzet egyik oldalon sem alakult ki, sőt a szünetig a kék mezesek nem is lőttek kapura. A 41. percben Szoboszlai 22 méteres szabadrúgását Orbán fejelte el az ötösön belülről, a labda a felső léc tetejéről pattant az alapvonalon túlra – ha gól, nem adják meg, mert a magyarok 6-osa lesről indult. A második félidő közpén Bolla jobb oldali beadását Dárdai M. 7 méterről fölé fejelte. A 68. percben Szoboszlai balról, bő harminc méterről ívelt középre egy szabadrúgást, amelyre sokan mozdultak. Az ütközés után többen is a földön maradtak, köztük Varga Barnabás. Azonnal látszott, hogy nagy a baj, az orvosi személyzet azonban a kelleténél lassabban reagált és futott be a válogatott és a Fradi fekvő csatárához, akit több perces ápolás után, fejét nyakmerevítővel rögzítve hordágyon vittek le a pályáról, majd kórházba szállították. Rövidesen kiderült, többszörös arccsonttörést és agyrázkódást szenvedett, a legfrissebb információk szerint hétfőn meg is műtötték, várhatóan két nap múlva engedik ki.
Az eset mindkét csapatnál megnyomta a vészjelzőt, és ettől kezdve élvezhetővé vált a mérkőzés, bár komolyabb lehetőségre a 90. percig kellett várni: ekkor Schäfer lódult meg a jobbösszekötő helyén, betört a tizenhatoson belülre, 14 méterről lőtt, Gunn a bal alsó sarok elől szögletre ütötte. Tíz perc hosszabbítást jelzett a negyedik játékvezető, ami egy 7 méteres, az ötös jobb sarkának közeléből megeresztett Szoboszlai-lövéssel indult, Gunn ezt is védte. A 92. minutumban a nemrég beállt Csoboth hasonló helyzetből a jobb kapufát találta el. A 98. percben Hanley 14 méterről, középről megcélozta a bal sarkot, Gulácsi nagyot védett. A 100. percben skót szöglet után a lövési kísérlet elakadt Ádámban, majd a labda a 16-osnál helyezkedő Szoboszlaihoz került, ő indította középen Csobothot, a cserecsatár jobbra passzolt Sallaihoz, aki betört a büntetőterületen belülre, az alapvonal közeléből középre adott, és az érkező Csoboth 11 méterről, jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. A lefújás után Szoboszlai felvett egy Varga-mezt, és a csapat egy Szentpéterfa (Varga Barnabás innen származik) feliratú sállal ünnepelt a magyar szurkolótábor előtt, amely a ferencvárosi támadót éltette.
Eközben Frankfurtban a csoportelsőségért csapott össze Németország és Svájc. A 17. percben Andrich 25 méteres, jobb sarokra tartó lövését bevédte Sommer, de videózás után nem adták meg a német gólt, mert előtte az ötösön Musiala megrúgta Aebischert. A 28. minutumban Rieder ugratta ki a 16-oson belülre törő Freulert, ő balról középre adott, és Ndoye 4 méterről, Taht és a késve kimozduló Neuert megelőzve jobbal a bal felső sarokba emelt. A 31. percben Ndoye lefutotta Rüdigert, és a 16-osról, balról kevéssel lőtt a bal alsó sarok mellé. Az 50. percben Musiala lépett ki, 17 méteres lövését Sommer kiütötte. A 70. minutumban Wirtz jobb oldali beadását Kimmich az ötösön belülről lőtte el, Akanji becsúszva blokkolt. A 84. percben Vargas 11-ről a bal alsó sarokba lőtt, de a svájci cserejátékos lesen kapta a labdát. A túloldalon Kroos szöglete Havertz válláról pattant a kapufára. Ismét a helvétek veszélyeztettek, Xhaka 25 méteres lövését Neuer tolta ki a jobb sarokból. A 92. minutumban Raum balról érkező beadását Füllkrug 6 méterről a jobb felső sarokba fejelte – ezzel Németország lett az A csoport győztese.
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink

2025. március 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
Riefenstahl | Beszélgetés Sandra Maischbergerrel a film után – a Goethe Intézet programja a Művész moziban
Riefenstahl | Beszélgetés Sandra Maischbergerrel a film után – a Goethe Intézet programja a Művész moziban
https://kilenconline.hu/kultura/dokufilm-a-szemelyes-archivumbol/
8 esemény,
7 esemény,
NextFeszt a Trafóban
NextFeszt a Trafóban
RÉSZLETES PROGRAM Március 3. hétfő - NEXTFESZT 0. Nap 19:00 Nyitott Stúdió: Irene Plaque (Bitó Katalin, Alja Branc, Szász Zsófia) (90') / tánc (angol nyelven, igény szerint magyar fordítással) - Stúdió Március…
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
9 esemény,
Egymással szemben, lesütött szemmel – a 2B Galéria nőnapi kiállításának megnyitója
Egymással szemben, lesütött szemmel – a 2B Galéria nőnapi kiállításának megnyitója
https://kilenconline.hu/kultura/nonapi-kiallitas-a-2b-galeriaban/
8 esemény,
Mit mászkálsz meztelenül! – Pinceszínház
Mit mászkálsz meztelenül! – Pinceszínház
https://kilenconline.hu/kultura/politika-es-babydoll-feydeau-a-pinceszinhazban/
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
Generációk ünnepe – húszéves a Müpa
5 esemény,
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/mi-kell-ahhoz-hogy-elmondhassuk-az-igazsagunkat-a-pinokkio-atvaltozasa-a-trafoban/
6 esemény,
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
Cade & MacAskill: Pinokkió átváltozása – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/mi-kell-ahhoz-hogy-elmondhassuk-az-igazsagunkat-a-pinokkio-atvaltozasa-a-trafoban/
8 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
1 esemény,
4 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
















Szaffi – Müpa





Wagner, Chausson, Bartók – a Nemzeti Filharmonikusok és Marlis Petersen a Müpában

Bolla Quartet – Jedermann




110 éves a magyar animáció | Csupó Gábor: Emigránsok – Jóska menni Amerika (2008) – Müpa



































































Danilo Pérez, John Patitucci, Brian Blade, Ravi Coltrane: The Legacy of Wayne Shorter – Müpa











Országépítők – FüSzi










- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.




Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- A hét főbűn transzhumanista olvasata – a 9tv videója a Konnektorban nyílt Kömlődi-tárlatról
- Múlt és jelen párbeszéde a Bibliamúzeumban – a 9tv videója Kontraszty László műveinek kiállításáról
- Az ember tragédiája – Jankovics Marcell animációs filmje a Müpában
- Ferencvárosi diákoké lett a „Legszuperebb osztályközösség” cím – a 9 tv videója
- Füstbe ment dohánygyár – Kinizsi utca 30–36.
- Ferencvárosban március 31-én végez éjszakai lemosópermetezést a Főkert
- Hány fát lehet megmenteni a Szentágothai téren?
- Szombattól alacsonypadlós villamos is jár a Mester utcában
- Olcsóbban épül az Ecseri úti metrófelszín
- Ferencvárosi diákok is részt vesznek a Kamaszfesztivál díjátadóján – a 9tv videója
- Aggodalmak a Márton és a Lenhossék utca közötti építkezés miatt – a 9tv videója a középső-ferencvárosi körzetbejárásról
- Emlékkoncertet tartottak Dinnyés József halálának évfordulóján – a 9tv videója
- Szabadság, költészet, emlékezet – ilyen volt március 15. Ferencvárosban
- Újra állandó őrség működik az Aszódi úti és a MÁV-lakótelepen – a 9tv videója
- Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
- Mi kell ahhoz, hogy elmondhassuk az igazságunkat? – a Pinokkió átváltozása a Trafóban
- Anton Pavlovics Gubacsidűlőn
- Maradjanak-e a szelektív hulladékgyűjtők? – március 17-éig lehet szavazni
- Emlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire – ferencvárosi programok
- 9tv: Szubkultúrák a vásznon – kisképzősök kiállítása a Mester Galériában