A hazai háromgólos győzelem után Eperjesen is három találattal bizonyult jobbnak a Ferencváros férfi kézilabdacsapata az Európa-kupa nyolcaddöntőjében a szlovák Tatran Prešovnál. A zöld-fehérek ezzel bejutottak a legjobb négy közé, ahol a görög Olimpiakosz vár rájuk.
A párharc első mérkőzésén, a népligeti Elek Gyula Arénában 0-1-nél vezettek utoljára az eperjesiek, az első félidőben már négy-öt góllal is ellépett riválisától a Fradi. A szünet előtt felzárkóztak a vendégek, majd a folytatásban a kezdeti szoros állást követően ismét elhúzott az FTC, volt már ötgólos is az előnye, végül 32-29-re megnyerte az összecsapást.
Húsvét szombatján rendezték a visszavágót a felvidéki városban. Sokáig rendre a zöld-fehérek álltak jobban egy góllal, a félidő hajrája azonban nem sikerült Pásztor István tanítványainak, és 13-11-re átvette a vezetést a Prešov. A hazai gárda fordulás után kiegyenlítette összesítésbeli hátrányát. A Fradi egy 4-1-es rohammal fordított, majd állandósult az egygólos eperjesi előny, sőt a 49. percben már újra kettővel ment a Tatran. Innentől viszont az FTC akarata érvényesült, az 57. percben, 29-26-nál lényegében eldőlt a továbbjutás kérdése, a meccs pedig 31-28-as ferencvárosi sikerrel ért véget.
Nemzetközi kupasorozatban a Fradi férfi kézilabdacsapata korábban még soha nem került be a legjobb négy közé. Az Európa-kupa elődöntőjében a Ferencváros a görög Olimpiakosszal mérkőzik meg a fináléért, az első meccset az április 20–21-i hétvégén hazai pályán játsszák, a visszavágó egy héttel később Athénban lesz.
M. S.
Fotó: fradi.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen