Szombaton este a Komjádi uszodában rendezték meg a vízilabda Európai Szuperkupa döntőjét, ahol az FTC diadalmaskodott. A Bajnokok Ligája-győztes férfi vízilabdacsapat 13-9-re múlta felül az Euro Kupa nyertesét, a horvát Jug Dubrovnikot.
Negyvenkettedik alkalommal mérkőzött meg a bajnokok küzdelemsorozatának és a második számú európai kupának a győztese a Szuperkupáért. A Ferencváros 1978-ban és 1980-ban a KEK-, 2018-ban a LEN-kupa nyerteseként a BEK/BL legjobbjával szemben szerezte meg a serleget, utóbbi sikert szintén a Komjádiban érték el a zöld-fehérek. A 2019-ben már a Bajnokok Ligája győzteseként lett a Fradié az Európai Szuperkupa.
Most szintén a BL-ben diadalmaskodott az FTC júniusban, és az Euro Kupát elhódító horvát Jug Dubrovnikkal csapott össze. Az első negyedben 2-0-ra, majd 4-2-re is vezetett Nyéki Balázs együttese, ám ekkor megtorpant a csapat, és a nagyszünetben 5-4-es Jug-előnyt mutatott az eredményjelző. A harmadik negyedben aztán beindult a zöld-fehér henger, és 5-1-re nyerte meg ezt a nyolc percet a Fradi, így 9-6-tal kezdődött az utolsó negyed. Lendületben maradt a magyar bajnok, és 13-8 után már nem lehetett kérdés, melyik gárda emelheti magasba 2024-ben a trófeát. A Ferencváros ötödik Európai Szuperkupa-győzelméhez a kapus Vogel Soma nagyszerű védésekkel, Vámos Márton, Vígvári Vendel – ő örökölte meg a visszavonult Varga Dénes 10-es számú sapkáját – és Dusan Mandics 3-3, Nagy Ákos 2, Fekete Gergő és Sztilianosz Argiropulosz 1-1 góllal járult hozzá.
Sokat nem pihenhetnek a Fradi pólósai, október 8-án, kedden már a 2024–25-ös Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjának első meccsén ugranak medencébe a Komjádi uszodában a georgiai Dinamo Tbiliszi ellen.
A végére még egy vízilabdás hír: az FTC női csapata mind a négy mérkőzését (görög, holland, olasz és spanyol rivális ellen) megnyerve végzett az athéni BL-selejtezőcsoport élén, és feljutott a főtáblára.
– ms –
Fotó: Fradi.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Megújul a partnerség a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Goethe Intézet között
- Bemutatjuk a Feszgyi egységeit: a Gyermekek Átmeneti Otthona – a 9tv videója
- Csendesebben vigadnak – az Alkotmánybíróságon is támadja a lőtér az önkormányzat rendeletét
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója