Monacóban az UEFA kisorsolta a három európai kupasorozat következő szakaszát. Az Európa-ligában a Ferencvárosnak többek között a Tottenham, a Frankfurt, az Anderlecht és Dinamo Kijev ellen kell helytállnia.
A 2024–25-ös évadra alaposan megváltoztatta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a nemzetközi kupasorozatok rendjét. A selejtezők után nem rendeznek csoportkört, hanem a különböző szempontok alapján – ezt most nem részleteznénk – az úgynevezett ligaszakaszba bekerült 36-36 csapat mindegyike nyolc mérkőzést játszik, négyet otthon, négyet idegenben.

Ahogy előtte a BL-nél, úgy az El-nél is először az 1. kalapban lévő együttesek nevét húzták ki kézzel, majd minden gárda mellé a számítógépes algoritmus rendelt nyolc ellenfelet, illetve a sorsolás előrehaladtával értelemszerűen már egyre kevesebbet. A Ferencváros nevét tartalmazó golyó a 2. kalapot jelképező tálban volt, és amikorra előkerült, már ismertté vált, mely első kalapos csapatokkal mérkőznek majd a zöld-fehérek: a legutóbbi angol bajnokságban ötödik helyezett angol Tottenhammel és a német Bundesligában hatodikként zárt Eintracht Frankfurttal. A 2. kalapból a holland negyedik AZ Alkmaar – Pascal Jensen vezetőedző korábbi együttese – és a görög bajnok, a BL-ből a Boracot kettős győzelemmel búcsúztató, a Malmővel szemben kieső, majd az El-ben az ír Shamrockon túllépő PAOK Szaloniki jutott a Fradinak. A 3. kalapból a svéd bajnok, a jelenleg is listavezető Malmö – amely a PAOK kiverése után a Sparta Prahával szemben esett ki a Bajnokok Ligájából – és az ukrán ezüstérmes Dinamo Kijev – a Rangers kiejtését követően a Salzburggal nem bírt a BL-ben –, míg a 4.-ből a francia élvonal ötödikje, a Nice és a belga bronzérmes, a Dinamo Minszken két győzelemmel túljutó Anderlecht került az FTC mellé.
Másnap az UEFA közzétette a mérkőzések pontos idejét is.
A Ferencváros a következő időpontokban lép pályára: szeptember 25., 18.45, Anderlecht (idegenben), október 3., 18.45, Tottenham (otthon), október 24., 18.45, Nice (o.), november 7., 21.00, Dinamo Kijev (i.), november 28., 21.00, Malmö (o.), december 12., 18.45, PAOK Szaloniki (i.), 2025. január 23., 21.00, Eintracht Frankfurt (i.), január 30., 21.00, AZ Alkmaar (o.)
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval