A Ferencváros labdarúgócsapata az NB I. 29. fordulójában szerezte meg azt a pontot, amellyel matematikaiag is biztossá vált, hogy sorozatban hatodszor lesz magyar bajnok, amivel sporttörténelmet ír.
A magyar labdarúgó-bajnokságot először 1901-ben rendezték meg, és már az első nagy győzelmi széria a Ferencvárosi TC nevéhez fűződött: az addigra háromszoros aranyérmes zöld-fehérek 1909 és 1913 között zsinórban ötször bizonyultak a legjobbnak. A korszak nagy ellenfele, az MTK 1914-től 1925-ig egy tízes sorozatot produkált, míg az utóbbi nyolcvan esztendő leghosszabb diadalmenetét az Újpesti Dózsa ért el hétszer: 1969-től 1975-ig.
Az FTC szurkolói 2004 után tizenkét évig vártak a következő aranyra, majd két esztendővel később megkezdődött a Fradi ma is tartó sikersorozata. 2019-ben Szerhij Rebrovval lett bajnok a Ferencváros, majd az ukrán szakemberrel tripláztak a zöld-fehérek. Az őt váltó oszét-orosz Sztanyiszlav Csercseszovval két újabb elsőséggel gazdagodott a dicsőségek listája, és ezzel az FTC beállította a 20. század eleji legendás csapat csúcsát. A 2023–24-es bajnokságot a Csercseszov helyére kinevezett Máté Csabával kezdte a Fradi, majd négy meccs után a szerb Dejan Sztankovics vette át a helyét, és április 20-án a Kisvárda elleni döntetlent követően ő örülhetett a játékosokkal és a drukkerekkel az újabb, immár 35. aranyéremnek. Ezzel zsinórban hatodszor lett magyar bajnok a Ferencváros, ami a leghosszabb sorozata a 125. születésnapját május elején ünneplő klubnak. Ha jövőre egyhuzamban hetedszer is a zöld-fehérek végeznek a tabella élén, beérik az újpestieket az örökranglistán.
– ms –
Fotó: https://www.fradi.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata
- Eredménytelen lett a ferencvárosi médiacég ügyvezetői posztjára kiírt pályázat – újra kiírták