A labdarúgó Bajnokok Ligáját idén a Real Madrid nyerte meg, ami jól jött a Ferencvárosnak. A spanyolok sikerének köszönhetően az FTC csak a 2. selejtezőkörben kezdi meg szereplését a 2024–25-ös BL-sorozatban, így két héttel többet készülhet a nemzetközi megmérettetésre.
Zsinórban hatodszor lett magyar bajnok 2024 tavaszán a Fradi, így nyáron ismét a Bajnokok Ligája selejtezőjében lép pályára. Eddig egyszer jutottak el a zöld-fehérek a csoportkörig, de háromszor kiharcolták az Európa-liga, legutóbb pedig a Konferencia-liga csoportkörében való szereplést.
Az európai szövetség (UEFA) a nemzetközi kupákban nyújtott teljesítmény alapján pontozza a csapatokat, így alakul ki minden évben az aktuális úgynevezett koefficiens-rangsor. Az idén a BL-döntő előtt úgy állt a helyzet, hogy amennyiben a Real Madrid lesz a győztes, a második, ha a Dortmund, akkor az első selejtezőkörben mutatkozik be a bajnoki ágon a kiemeltek közé került Ferencváros. Bár a Fradi szurkolói között is vannak szép számmal Real-drukkerek, ezúttal bizonyára sokan mások is a fehér-lila színeket viselő madridi gárdának szorítottak a fináléban. Végül a helyzeteivel jobban sáfárkodó spanyol együttes szerezte meg a BL-trófeát, ezért az FTC csak július végén kezd az új sorozatban.
S hogy kik lehetnek az ellenfelek? A második forduló sorsolását június 19-én tartják, amelyen párharcokat társítanak a kiemelt gárdák mellé, és az adott csata győztesével játszhat majd a Fradi (kivéve, ha a lengyel bajnok Jagiellonia Bialystokot rendelik az FTC-hez). A második kör mérkőzéseire július 23-24-én és 30-31-én kerül sor, és amennyiben az első kanyarból továbbjut a Ferencvárost tavaly a BL-ből kiverő Klaksvík, a zöld-fehérek akár a feröeriekkel is összecsaphatnak.
– ms –
Kép: UEFA
Ajánlott cikkeink

2025. február 14.

2025. február 14.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Valentin-nap: Dead End – Sachsentrance az Arzenálban
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
6 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
5 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob