A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében április első szerdáján Diósgyőrbe látogatott a Ferencváros. A zöld-fehérek végig fölényben futballoztak, Kristoffer Zachariassen két góljával legyőzték a DVTK-t, és ezzel bejutottak a legjobb négy közé.
Először 1942 júniusában csapott össze egymással Magyar Kupa-mérkőzésen a Fradi és a miskolciak élcsapata, az akkor DiMÁVAG nevű gárda, a döntőben 6:2-re nyertek a zöld-fehérek. Ezt követően még nyolcszor küzdött meg egymással a Ferencváros és Diósgyőr (DFC, DVTK), hol két, hol egy meccs határozott a továbbjutásról, de volt egy körmérkőzéses kupafinálé is. Az összesen kilenc találkozóból ötön az FTC győzött, legutóbb 2017 márciusában.
Most telt ház fogadta a feleket az új diósgyőri stadionban. Bár nagyon fogadkoztak, a hazaiak játéka meglepően defenzív volt, és bár gól eleinte nem esett, nagy ferencvárosi fölény jellemezte az első félidőt. A jég a 37. percben tört meg, Abu Fani jobbról érkező beadását Zachariassen fejelte a bal felső sarok irányába, a labda a kapufáról vágódott a hálóba.
A szünet után azonnal növelte előnyét a Fradi. Abu Fani ezúttal balról ívelt középre, az egyik diósgyőri védő éppen Zachariassen elé fejelte a labdát, aki mellel levette, majd úgy lőtt a bal sarokba, hogy a játékszer egy másik hazai hátvédet érintve került a hálóba. A DVTK egy ideig próbálkozott a szépítéssel, de a zöld-fehérek védelme jól állt a lábán, később pedig már csak az maradt a kérdés, szerez-e újabb gólt az FTC. Az eredmény nem változott, így a Ferencváros 2-0-val került az elődöntőbe, ahol a csütörtök esti sorsolás értelmében az NB II éllovasával, a Nyíregyházával küzd meg, a hivatalos játéknap április 24.
– ms –
Kiemelt képünkön: előtérben Kristoffer Zachariassen, mögötte Gera Dániel (Diósgyőr).
Fotó: fradi.hu
Ajánlott cikkeink

2025. július 11.

2025. július 11.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán