A csapatsportokban a negyeddöntőkre került sor a hét első felében, a férfi vízilabdázók bejutottak a négy közé. A 10 km-es női nyíltvízi úszásban Fábián Bettina ötödik, férfi kenu kettesben 500 m-en Adolf Balázs Hajdu Jonatánnal hatodik lett.
Időrendi sorrendben először a női kézilabdázók játszottak az elődöntőért. Bíró Blankáék sokáig csak üldözték a svédeket, akik a 22. percben már négy góllal vezettek. A második félidőben, a 38. minutumban fordított a magyar együttes, és innentől többnyire a mieinknél volt az előny. A végén 59:45-nél ismét vezettek a lányok, de öt másodperccel a dudaszó előtt egyenlítettek az északiak (29-29). A hosszabbításban már nem tudták tartani a lépést Klujber Katrinék a svédekkel, akik 36-32-re győztek.
A női vízilabdázók emlékezetes csatát vívtak a címvédő, az utóbbi három olimpián aranyérmes Egyesült Államok válogatottjával. Eleinte a magyar csapat vezetett, majd fordítottak az amerikaiak, de az utolsó negyed 4-4-gyel kezdődött. Óriási küzdelem zajlott a medencében, végül a mindent eldöntő találatot – a negyedikhez hasonlóan – kettős emberelőnyből lőtték a tengerentúliak. Így a mieink az 5-8. helyért folytatták.
A görögök ellen 1-0 után négy gólt kaptak Vályi Vandáék, ám ezt követően összeszedték magukat. A déliek egy darabig még állták a sarat, 7-7 után azonban zsinórban négyszer vették be a magyarok a görög kaput, és végül 12-9-re megnyerték az összecsapást. Szombaton az 5. helyért játszanak a mieink az olaszokkal.
A férfi vízilabdázók az olaszokkal mérkőztek meg az elődöntőért. A második negyed hajrájáig a megszokott mederben folyt a két gárda ütközete – kőkemény harc minden labdáért, jó védekezés, kevés gól –, amikor a játékvezetők videózás után elvettek egy találatot az itáliaiaktól, majd a gólszerzőt négyperces kiállítással sújtották, mondván, a lövő kezével megütötte Jansik Szilárdot – erősen véleményes volt a dolog. Ezután az következett, ami a Ferencváros BL-döntőjében is történt két hónapja: sorra kapták az előnyöket az olaszok, és ez az egész jobban megzavarta a magyar csapatot, mint a riválist. Az olaszok 4-2-ről 4-6-ra fordítottak, aztán, akárcsak a meccs elején, Vogel Soma (a címlapképen) ismét kiütött egy büntetőt. Az utolsó másodpercekben Jansik egyedül úszhatott előre, de közelről leadott lövését hárította a kapus – így az ötméteresekre maradt a döntés. Vogel ihletett formában védett, három lövést is megfogott, és mivel Manhercz Krisztián bevágta az ötödiket, a magyar válogatott jutott a legjobb négy közé.

Csütörtök reggel a nyíltvízi úszók női 10 km-es versenyében az FTC sportolója, a 19 éves Fábián Bettina (a képen) képviselte a magyar színeket. Eleinte a mezőny végén úszott, majd fokozatosan jött előre, és a táv felénél már a kissé eltávolodó első három versenyző mögötti négyes csoportban haladt. A végén nagyot hajrázva az ötödik helyen ért célba.
A férfi kenu párosok 500 méteres versenyében Adolf Balázs Hajdu Jonatánnal délelőtt bejutott az A döntőbe. Délután jól kezdtek, 150 méternél a második, 250-nél a harmadik helyen haladtak. Óriási hajrát vágott ki minden egység, a mieink ebből nem jöttek ki jól, és hatodikként végeztek, az ezüstéremtől 58, a bronztól csupán 48 századmásodperc választotta el őket.
Péntek reggeli friss: Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok lett a 10 km-es nyíltvízi úszásban, Betlehem Dávid pedig bronzérmes.
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval