Túl vagyunk a 2024-es nyári olimpia nagyobb részén: áttekintjük, hogyan szerepeltek eddig a Ferencvárosi TC sportolói a párizsi ötkarikás játékokon.
Legtöbben a csapatjátékok válogatottjaiban képviselik a zöld-fehér klubot, és hétfőre minden ilyen sportágban véget értek a csoportküzdelmek.
A kézilabdázóknál a nők a könnyebbik csoportban szerepeltek, és nem panaszkodhatnak a szerencsére. A szakmai kérdésekbe most nem mennénk bele – pedig lenne miről értekezni –, maradunk a tényeknél. A nyitómeccsen a házigazda franciák gépezete a szurkolók és a sajtó részéről rájuk nehezedő nyomás miatt kissé akadozott, és bár csak három góllal nyertek, nem fenyegette igazán veszély a sikerüket. A brazilok a második félidőben már öt góllal is vezettek a rengeteget hibázó magyar együttes ellen, majd Böde-Bíró Blanka (a képen) bravúros védéseinek, valamint a dél-amerikaiak bakijainak is köszönhetően, hat másodperccel a vége előtt Simon Petra jobb felső sarkos lövésével győzött a válogatott.

Angolával szemben bő negyedóra elteltével ötgólos előnybe került az együttes, de a sok hiba azt eredményezte, hogy a szünet után már kettővel mentek az afrikaiak. A vége nagy izgalmakat követően döntetlen lett. A korábbi önmagukhoz képest jóval gyengébb spanyolok ellen volt többgólos vezetés, majd ugyanekkora hátrány, a hajrá azonban jól alakult, és három találattal nyert csapatunk. A hollandoktól aztán néggyel kapott ki a sokat hibázó együttes. A negyeddöntőben kedden délután a svédek lesznek Klujber Katrinék ellenfelei.
A férfiak nehéz csoportba kerültek. A végül másodikként végző Egyiptomtól háromgólos vereséget szenvedett a gárda, majd tízzel verte Argentínát. A norvégok ellen még a második félidő közepén is két találattal vezettek a mieink, a legvégén pedig nyolc másodperccel a dudaszó előtt kimaradt a ziccer, majd az ellentámadásból gólt szereztek az északiak. A dánok az első játékrész hajrájában vették át a vezetést, és hiába küzdött nagyot válogatottunk, három találattal alulmaradt. A franciákkal így ki-ki mérkőzést vívtak a továbbjutásért Ancsin Gáborék. Sokáig a galloknál volt az előny, de az utolsó tíz perc magyar vezetéssel kezdődött. A végét azonban jobban bírták a házigazdák, és néggyel győztek.
A női vízilabdázók a hollandok ellen 0-3-mal indítottak, de a negyedik negyedet 6-6-os állásnál kezdték. Ez a riválisnak sikerült jobban, két góllal nyert. Kanada és Kína nem jelentett gondot a lányoknak, öt, illetve hat találattal verték meg őket Vályi Vandáék. Az ausztrálokkal nagy küzdelemben döntetlen játszottak a mieink, az ötméterespárbajt azonban elvesztették, így csak egy pontot gyűjtöttek. Ez azt jelentette, hogy csütörtökön este a címvédő Egyesült Államok vár a magyar csapatra.
A férfi vízilabdázók a nyitányon a második negyed elején 6-1-re vezettek a franciák ellen, és bár gyengén folytatták, részben a két büntetőt hárító Vogel Somának is köszönhetően egy góllal győztek. A spanyolok végig előnyben pólóztak, és simán, 10-7-re nyertek. Japán nem okozott problémát Varga Déneséknek (a címlapképen), hét találattal múlták felül az ázsiaiakat. Az ausztrálokkal változatos meccset játszottak a mieink, a zárónegyed magyar vezetéssel kezdődött, ám 9-8-as vereséggel zárult. A mostanában nem túl acélos szerbeket egy átaludt nyolc perc után magabiztosan, négy góllal győzték le Fekete Gergőék, és a negyeddöntőben, szerdán délután az olaszokkal csapnak össze.
Ami az egyéni sportolókat illeti, eddig csak Székely Zója és Molnár Attila mutatkozott be. Székely egy sérülés miatt ugrott be a női tornászok felemáskorlát-versenyébe, ahol a 34. helyen végzett. Molnár a 400 méteres síkfutásban az előfutamból nem jutott tovább, és a reményfutamban sem sikerült elődöntőt jelentő időt elérnie.
Eddig három arany- (Kós Hubert a 200 méteres hátúszásban, a férfi párbajtőrcsapat és Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszásban), három ezüst- (Milák Kristóf a 200 méteres pillangóúszásban, a férfi kardcsapat és Halász Bence kalapácsvető) és két bronzérmet (Muhari Eszter párbajtőröző és Major Veronika sportlövő a 25 méteres sportpisztolyversenyben) nyertek a magyar sportolók.
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Három évre hosszabbították meg a partnerséget a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Goethe Intézet között
- Bemutatjuk a Feszgyi egységeit: a Gyermekek Átmeneti Otthona – a 9tv videója
- Csendesebben vigadnak – az Alkotmánybíróságon is támadja a lőtér az önkormányzat rendeletét
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója