Július 26-án este a párizsi megnyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXXIII. nyári olimpia. A százhetvenkét magyar résztvevő közül huszonhárman a Ferencvárosi TC sportolóiként vívták ki a szereplés jogát a 2024-es ötkarikás játékokon.
Párizsban és többi helyszínen 32 sportág 329 versenyszámában mérik össze tudásukat a világ legjobbjai. A megnyitóra a francia főváros szívében, a Trocadéro téren és a Szajnán kerül sor ma este, a folyó kb. 6 kilométeres szakaszán haladnak végig a sportolók mintegy száz hajóval. A 205 küldöttség felvonulását a hagyományoknak megfelelően a görögök kezdik, ezután a Menekültek Olimpiai Csapata következik, a francia abc szerint Magyarország együttese a nyolcvanharmadik. A magyar zászlót Böde-Bíró Blanka kézilabdázó, a Ferencváros sportolója és Tóth Krisztián cselgáncsozó viszi. A végén szokás szerint a házigazda franciák zárják a sort.
Az ötkarikás játékokon összesen 116 számban szerepelnek a magyarok, a zöld-fehérek nyolcban lépnek a közönség elé. Elsőként a női kézilabdázókat láthattuk, ők már egy nappal a megnyitó előtt megmérkőztek a címvédő franciákkal. Az együttesben mind a hat ferencvárosi játékos pályára lépett, a legutóbbi olimpián is szereplő Böde-Bíró Blanka, Janurik Kinga, Klujber Katrin, Márton Gréta és Bordás Réka mellett a most debütált Simon Petra. A férfi kézilabdázók szombaton vívják első meccsüket Egyiptom ellen. Az FTC-t Ancsin János, Imre Géza és Lékai Máté képviseli, utóbbi játszott a 2012-ben, Londonban a 4. helyen végzett válogatottban.
A mindig éremesélyesként érkező férfi vízilabdázók vasárnap a franciák ellen kezdenek. A torna után visszavonuló Varga Dénes zsinórban az ötödik olimpiáján vesz részt. Jansik Szilárd és Vogel Soma szintén tagja volt a 2021-ben, Tokióban bronzérmes csapatnak, míg Fekete Gergő, Molnár Erik és Nagy Ádám először szerepelnek ötkarikás játékokon. A nők már egy nappal korábban medencébe ugranak Hollandiával szemben. A gárdában Kurucz-Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra és Vályi Vanda játszott a Tokióban bronzérmet szerzett magyar együttesben, fiatal kapus, Neszmély Boglárka először tagja a keretnek.
Az egyéni sportágakban versenyzők a párizsi olimpia második felében szállnak harcba a helyezésekért. Atlétikában Molnár Attila a 400 méteres síkfutásban indul, Fábián Bettina pedig a nyíltvízi úszók 10 km-es számában. A kenus Adolf Balázs két számban is hajóba térdel majd, a C–1 1000 méteres és a C–2 500 méteres versenyben, utóbbiban Hajdu Jonatánnal párban. A ferencvárosi sportolók közül utolsóként a birkózó Muszukajev Izmail küzdhet az érmekért, a szabadfogásúak 65 kg-os súlycsoportjában lép szőnyegre.
A tokiói olimpián, 2021-ben 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek a magyar sportolók – úgy véljük, hasonló eredménysorral elégedettek lehetnénk augusztus 11-én este, a záróünnepség idején is.
– ms –
Fotó: http://fotobank.mti.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen