A Ferencváros Vásárvárosok-kupája-győztes csapatának csatára, a 41-szeres válogatott Rákosi Gyula október 9-én ünnepli 86. születésnapját.
A magyar labdarúgás történetében eddigi egyetlen olyan gárda van, amely megnyert egy nagy nemzetközi sorozatot: az FTC 1965-ös együttese. Az akkori Fradi nélkülözhetetlen játékosa volt a zöld-fehér klub saját nevelésű támadója, Rákosi Gyula, aki soha nem futballozott más egyesület színeiben. Azt írták róla, hogy „Páratlan munkabírása jó labdakezeléssel, magas fokú taktikai érettséggel és fegyelmezettséggel, valamint harcos küzdőmodorral párosul. Lövőereje átlagon felüli (…) Derekasan kiveszi a részét a védekezésből és lankadatlanul indítja, szövi a támadásokat.”
Épphogy elmúlt 19 éves, amikor bemutatkozott az NB I-ben, és első meccsén rögtön gólt is szerzett. Összesen 322 mérkőzésen szerepelt az FTC-ben, és 63-szor talált a riválisok kapujába, négyszeres magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes. 1960 májusában játszott először a válogatottban, Anglia ellen, a Népstadionban, a nemzeti csapattal olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmet nyert.
Az 1964–65-ös nagy VVK-menetelés során az első két, Romával vívott meccsen nem lépett pályára, ám ezután az Athletic Bilbao és a Manchester United elleni három-három összecsapáson igen, és az angoloknak az idegenbeli találkozón gólt is lőtt. A döntőben, Torinóban is szerepelt, és sokat tett azért, hogy a Ferencváros megnyerje a kupát.
A VVK-győztes gárdából Rákosi Gyulán kívül már csak Horváth László (80) és Karába János (82), valamint a Manchester elleni első hazai meccsen játszó Fenyvesi II József (84) van az élők sorában.
Rákosi Gyula folyamatosan követi a labdarúgás eseményeit, a közelmúltban beszélgettünk vele a mai Fradiról is a Ráday utcai ART9 Galériában rendezett „125 éve Ferencváros az otthonunk – Fradi-pályák, díjak, bajnokok” című kiállítás megnyitóján.
Még sok boldog születésnapot kívánunk neki!
– ms –
Kiemelt képünk: Fradi.hu
Ajánlott cikkeink

2025. február 14.

2025. február 14.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Valentin-nap: Dead End – Sachsentrance az Arzenálban
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
6 esemény,
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
4 esemény,
5 esemény,
Emberevők – Független Színház Magyarország
Emberevők – Független Színház Magyarország
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – Trafó
https://kilenconline.hu/kultura/terkep-a-tulvilagrol-szinhaz-a-nemzet-kituno-muveszeirol/
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch–Pozsár–Ajtai–Gyárfás a Jedermannban
Dresch Mihály – szaxofonPozsár Máté – zongoraAjtai Péter – nagybőgőGyárfás Attila – dob