Nagyszerű játékkal 12-11-re legyőzte a vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében a Ferencváros a legutóbbi három sorozatot megnyerő olasz Pro Reccót, és 2019 után másodszor hódította el a BL-trófeát.
A vízilabda Real Madridja – így emlegetik az utóbbi időben az olasz Pro Recco együttesét, amely eddig tizenegyszer végzett az első helyen a Bajnokok Ligájában. 2021 óta minden fináléban a liguriai gárda nyert, három éve éppen a Fradit verte meg.
A máltai aranymeccsen egy kivédekezett emberhátrány után a Fradi fórjából Vígvári Vendel lőtt a hálóba, majd két újabb olasz előnyt követően a Pro Recco vezetett – mint később kiderült, ekkor utoljára. A negyed végéig nem esett gól, ekkor viszont egy kettős előnyt Di Somma értékesített.
A második játékrész második percében Dusan Mandics akcióból lőtt a hálóba, a túloldalon hasonló helyzetből egyenlített az ellenfél. A zöld sapkában játszó ferencvárosiak Jansik Szilárd révén fórból találtak a kapuba, az olaszok szintén emberelőnyből egalizálták az állást – utolsó alkalommal állt döntetlen az eredményjelzőn. A negyed hetedik minutumában Jansik szépségdíjas ejtéssel csapta be a Pro Recco világklasszis kapusát, és 5-4-re módosította az állást, majd a támadás közben beállt Mandics kettőre növelte a különbséget.
A térfélcserét követően előbb az olaszok, majd a zöld-fehérek lőttek előnyből gólt, utóbbit Sztilianosz Argiropulosz. Huszonhárom másodperccel később a kontrafault után megúszó Nagy Ádámot ötméterest érően állították meg, a büntetőt Varga Dénes pattintotta a bal sarokba – 8-5! Bő két perc múlva azonban két emberelőnyös találattal ismét egyre jött fel a Pro Recco. A negyed végén az FTC görög légiósa lőtt a hálóba, újfent fórból.
A záró negyedben kivédekezett egy kettős hátrányt a Fradi, aztán ötméteresből 9-8-ra módosította az eredményt az olasz gárda. Nem egészen négy és fél perc volt hátra, amikor akciógólt szereztek a reccóiak – aztán mégsem változott az állás. Videózás után törölték a találatot, és ütésért végleges kiállítást kapott a fehér-sárga sapkások magyar légiósa, Zalánki Gergő. Mandics bevágta az ezért megítélt büntetőt, ám ezt hasonló káosz követte, mint amit az elődöntőben láthattunk a négyperces emberelőny alatt. Sorra állították ki az FTC játékosait, hol két, hol három(!) fradistának is el kellett hagynia a játékteret. Szerencsére az olasz gólok után előbb Varga Dániel távolról, majd Mandics közelről zörgette meg a hálót. A hajrában Vogel Soma védett nagyot, majd az egész négyes döntő során remeklő Mandics (5-5 gólt lőtt) 7,8 másodperccel a végső dudaszó előtt, emberhátrányban blokkolt egy közeli lövést, így a Fradi 12-11-re megnyerte a finálét!
A magyar csapatok közül hatodikként lett BL-győztes 2019-ben a Ferencváros, és a hetvenes-nyolcvanas években nyerő OSC és Vasas után harmadikként duplázott. Az együttes szakmai vezetője, Nyéki Balázs vezetőedző régóta dolgozik a Ferencvárosnál, több sikert ért el az utánpótláscsapatokkal. Másodedzőként részese volt az utóbbi évek zöld-fehér sikereinek, és Varga Zsolt távozását követően tavaly nyáron lett a bajnok trénere.
– ms –
Fotó: www.fradi.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen