Története során először játszott Európa-bajnoki mérkőzést és helyt állt a törökök ellen Georgia, míg a tornagyőzelemre is esélyesnek tartott portugálok két szerencsés góllal, a másodikat a hosszabbításban szerezve verték meg a cseheket az Eb első fordulójának utolsó napján.
A 2024-es tornára sikeres pótselejtező révén kijutott Georgia első alkalommal szerepel Európa-bajnokságon. A törökök elleni kezdőcsapatban helyet kapott a Ferencvárossal korábban négy magyar bajnoki címet nyert Lasa Dvali is. Ahogy az várható volt, török fölénnyel kezdődött a dortmundi meccs, és a 11. percben Ayhan 19 méteres lövése a jobb kapufán csattant. A 20. percben egy bal oldali beadást Dvali fejelt ki, épp a 16-os vonalánál álló Müldür elé, aki kapásból, jobbal hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba. Egy török lesgól után éledezni látszott a georgiai együttes, és a 32. percben megszületett a kaukázusiak történelmi első Eb-találata: egy jobb oldali akció végén Mikautadze hét méterről a bal alsó sarokba lőtt. Bár a folytatásban is a törököknél volt többet a labda, a 65. minutumban kissé váratlanul kerültek ismét előnybe. Arda Güler jobbról húzott középre, majd 23 méterről, ballal óriási bombát zúdított a georgiai kapu jobb felső sarkába; a Real Madrid 19 éves játékosa a legfiatalabb labdarúgó, aki első Eb-mérkőzésen a kapuba talált. Pár perc múlva a felső léc mentette meg a törököket, Kocsorasvili lövése onnan vágódott le. A hosszabbításban előbb két georgiai helyzet maradt ki – Kvarachelia beadása a bal kapufáról jött ki –, majd egy szögletnél előrement a kapus is, de a kipattanó labdát elvesztette Altunashvili, így Aktürkoglu végigszáguldott a pályán, és húsz méterről az üres kapuba lőtt (3-1).
Lipcsében Cristiano Ronaldo hatodik Európa-bajnokságán lépett pályára a portugál csapatban, ezzel ő lett az abszolút csúcstartó. Az első félidőben aztán a mezőnyfölény ellenére sem ő, sem társai nem tudtak komoly helyzetet kidolgozni, a csehek egy-egy ellentámadással próbálkoztak. A 62. percben Coufal szelídített meg egy kipattanó labdát, visszapasszolta Provodhoz, aki 19 m-ről, jobbal, nagy erővel a bal sarokba csavart (a képen). Nyolc minutummal később szintén a semmiből szerzett gólt Portugália. Vitinha beadását Nuno Mendes az ötös bal sarkáról középre fejelte, a kivetődő Stranek Hranác lábára ütötte a labdát, onnan pedig két méterről a jobb sarokba pattant. A 87. minutumban Diogo Jota találatát les előzte meg, majd a 92.-ben Neto balról érkező beadása Hranácról a nem sokkal korábban beállt Francisco Conceicao elé csorgott, aki három méterről a jobb sarokba lőtt (2-1).
– ms –
Fotó: MTI
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen