Brüsszelben, az Anderlecht ellen kezdte meg szereplését a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában. A zöld-fehérek most sem játszottak jól, és két, védelmi hiba után kapott gólra csak egy öngóllal tudtak „válaszolni”.
Sokan bíztak abban, hogy a 29 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-mérkőzéshez hasonlóan most is győzelemmel, de legalább egy döntetlennel távozik az FTC a belga bajnokságban az utolsó négy meccsén csupán három pontot szerző, a múlt héten edzőt váltó Anderlecht otthonából.
A nem túl jó talajú pályán lejátszott meccsen az első lehetőség a Fradi előtt adódott, a 4. percben Botka jobb oldali beadása után Traoré jól vette át a labdát, lövése azonban levágódott egy védőről. Nem sokkal később Szalai G. csak szemmel követte Edozie mozgását, aki 15 m-ről lőtt, Dibusz nagy bravúrral kiütötte a bal alsó sarokba tartó labdát. Az egyre jobban szakadó esőben mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, és a 25. percben egy 17 m-es, bal sarokra tartó lapos lövést ütött ki vetődve Dibusz. Tíz minutum múlva egy szöglet után Varga B. fordult kapura, 12 m-ről lőtt, és a labda ötösnél helyezkedő Cissé fejéről pattant az alapvonalon túlra. A következő belga támadás végén ismét Dibusznak akadt munkája, a veszélyesen középre lőtt labdát kiütötte a berobbanó csatárok elől.
A második félidő elején egy szabadrúgás után többször is fejelhettek a lila-fehérek, végül az oldalhálót találták el. A túloldalon Varga B. kissé kisodródva lőtt, a kapus gond nélkül védett. A 60. percben Szalai G. rosszul passzolt még a Fradi térfelén, a gyors támadás végén a balról középre tett labdát a teljesen egyedül hagyott Verschaeren 17-ről, laposan lőtte a jobb sarokba, a késve mozduló Dibusz beleért, de a kapufáról a hálóba pattant (a meccs után az FTC csapatkapitánya azt nyilatkozta, az előtte állók miatt későn vette észre a lövést). Öt perc múlva egy előreívelés átszállt a felugró Szalai G. felett, Dolberg 11 m-ről fejelt, Dibusz kitolta a jobb sarokból, a labda Edozie-hez került, Botka feleslegesen odapiszkált, és ezzel buktatta – büntető. A tizenegyest Dolberg a jobb sarokba lőtte. Hiába cserélt tíz percen belül ötöt a Fradi (a sok durva belépőt egy sárgával megúszó Botka is lement), semmi nem változott. Aztán a Botka helyére beállt Gartenmann-nal szembeni szabálytalankodásért három percen belül kétszer is sárga lapot kapott Angulo – az első véleményes volt –, és emberelőnybe került a Ferencváros. A 86. percben a magasra felvágódó labdát Traoré lőtte el 12 m-ről a jobb sarok felé, a vetődő belga kapus valószínűleg elkapta volna, de a menteni akaró Simics három méterről a bal sarokba fejelte.
Október 3-án az angol Tottenham jön az Üllői útra, azon a mérkőzésen minden bizonnyal sokkal nehezebb dolga lesz a Fradinak.
– ms –
Fotó: https://www.fradi.hu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata