Első körben a főváros költségvetésének útfelújítási alapjából finanszírozzák a fontos ferencvárosi utca élhetőbbé alakítását. Az elképzelés azonban az, hogy később uniós forrást is bevonnak.

Első körben a főváros költségvetésének útfelújítási alapjából finanszírozzák a fontos ferencvárosi utca élhetőbbé alakítását. Az elképzelés azonban az, hogy később uniós forrást is bevonnak.
A fővárosi politika legfontosabb témája pillanatnyilag a kormányzati maxi-Dubaj-tervek megakadályozása, és az ennek nyomán kialakult helyzet, amelyben most már Budapest vezetésének kellene bizonyítania, hogy képes Rákosrendező fejlesztésére.
A budapesti képviselők szerdán is sok témát tárgyaltak. A BKV-nak talán sikerül hitelt fölvennie az M2-es metró állomásainak akadálymentesítésére.
Baranyi Krisztina polgármester a 9tv-nek nyilatkozott arról, hogy Ferencvárosban milyen intézkedéseket hoztak a bombariadók miatt.
„Kérni szeretnék a kerületiektől, mert ehhez jelentkezni kell” – mondta Baranyi Krisztina a helyi televíziónak adott év végi interjújában arról, hogy az önkormányzat a legkisebbtől a legnagyobb programokig szeretne mindent közösségi tervezésben, a ferencvárosiak bevonásával véghezvinni, az előremutató ötleteket beépítve. A polgármester beszélt az együttműködésről az új testülettel, a 2024-es eredményekről, a lakossági parkolási díjak emelkedéséről, az atlétikai stadionról és a környékéről, valamint a főváros működőképességét és a parlament általi feloszlatásának veszélyét illető pesszimizmusáról.
„Ferencváros díszpolgára 2024: dr. Ludassy Mária!! Liberté, égalité, fraternité!” – írta Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a rövid beszédet megörökítő videóhoz, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé.
„Sokan közülük már eddig is magyarok voltak szívükben, de mától hivatalos papírjuk is van róla” – írta Facebook-oldalán az ünnepélyes átadót vezető polgármester.
„Több mint egy éve állapodtunk meg egy olyan ügyben, amely több évtizedes adóssága a MÁV-nak a ferencvárosi MÁV-telep lakóival szemben” – írja a ferencvárosi polgármester Facebook-bejegyzésében.
erencváros polgármestere a Republikon minikonferenciáján is a legpesszimistábbnak bizonyult: Karácsony Gergely főpolgármesternél, a DK-s Szaniszló Sándornál és a párbeszédes Barabás Richárdnál is jobban tart attól, hogy föloszlatják a közgyűlést.
A ferencvárosi önkormányzat nevében Baranyi Krisztina polgármester hétfőn reggel Hanó Gergely kerületi rendőrkapitánnyal közösen adta át a jutalmakat a ferencvárosi rendőröknek.
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár