Az idei programsorozat nyitóelőadásán a Pengetős Trió gondoskodott a remek hangulatról – zenéjükre együtt énekeltek, tapsoltak és táncoltak a gyerekek és a szülők.


Az idei programsorozat nyitóelőadásán a Pengetős Trió gondoskodott a remek hangulatról – zenéjükre együtt énekeltek, tapsoltak és táncoltak a gyerekek és a szülők.

A Nagyjátszótéren augusztus 7-én, szerdán 10-kor lép fel a Pengetős Trió az Egy húron pendülünk című interaktív zenés-táncos játékával.

A Magyar Népmese Színház interaktív mesejátéka július 31-én 10-kor kezdődik a Nagyjátszótéren.

A csigaszobor mellett szerda délelőtt 10-kor kezdődik az FMK által szervezett sorozat következő bábjátéka.

A Ládafia Bábszínház ismert népmesét játszik el a Nagyjátszótéren. Az előadás három éves kor felett mindenkinek ajánlott.

A Laniakea Színház Horgászhétvége – tárgyanimációs pecás kaland című előadására, amellyel a nagyjátszótéri JátszóSzerda sorozat indult, negyven-ötven kicsi gyermek érkezett, a legtöbbjük anyukával. A horgászat maga a tárgyanimáció, csak köré kellett rendezni az előadást.

