Pillanatok alatt elkapkodták az asztalokat. Nekem, mint a dalban a későn futó Bíró Marcsának, csak a füle, vagyis a bárpult melletti szék jutott.


Pillanatok alatt elkapkodták az asztalokat. Nekem, mint a dalban a későn futó Bíró Marcsának, csak a füle, vagyis a bárpult melletti szék jutott.

Január 21-én, kedden 21 órától a Jedermannban lép fel Váczi Dániel (glissotar), Pozsár Máté (zongora), Sárvári-Kovács Zsolt (dob) és a vendég, Etienne Rolin (glissotar) formációja.

December 6-án, pénteken 21 órai kezdettel lép fel a Jedermannban Jaszna Jovicsevics zeneszerző, szaxofonművész és kísérletező jazzformációja. „Zenéjük az összetartozás és az együttérzés kollektív kifejeződése” – fogalmaz a Jedermann ajánlója.

Október 16-án, szerdán 21 órakor verseivel Fehér Renátó és Gyukics Gábor szerepel, Benkő Róbert nagybőgőn, Grencsó István szaxofonon játszik.

Az együttes fellépése a Nyáresti koncertek zárórendezvénye augusztus 24-én, szombaton 21 órától.

Július 6-án, szombaton 21 órától a következő hármas lesz a mérce: Hock Ernő – nagybőgő, Sárvári Kovács Zsolt – dobok, Grencsó István – nád.

Rodek Balázs gitáros, Bögöthy Ádám nagybőgős és Szabó Dániel Ferenc dobos 2018 óta zenél együtt ebben a felállásban és saját kompozíciókat játszanak. Első lemezük, a Song of the Day 2022…

