Tizennegyedik alkalommal rendezik meg december 3-án, kedden 10 órától a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével az Egy nap az utánpótlásért elnevezésű konferenciát a Lurdy Ház rendezvényközpontjában.

Túlterheltség, munkahely, megélhetés – leginkább ezek a problémák foglalkoztatják a fiatalokat, ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a kerületi önkormányzat rendelt meg. Az eredményeket egy konferencián mutatták be.
Ferencvárosban rendezi meg a BTK Filozófiai Intézetének kutatócsoportja a Filozófiatörténet a 21. században című konferenciáját a magyar tudomány ünnepe keretében november 14–15-én.