A május 15-én reggel kilenckor kezdődő rendes ülés napirendjén többek között a 2024-es költségvetés lezárása és a 2025-ös évre vonatkozó pénzügyi módosítások szerepelnek. Emellett elfogadhatják a következő öt évre szóló gazdasági programot is.

A május 15-én reggel kilenckor kezdődő rendes ülés napirendjén többek között a 2024-es költségvetés lezárása és a 2025-ös évre vonatkozó pénzügyi módosítások szerepelnek. Emellett elfogadhatják a következő öt évre szóló gazdasági programot is.
Az orvosi egyetem a Thaly Kálmán utcán átterjeszkedve új tömböt kap hat leromlott lakóház helyén. Az építkezés felvonulási területe az utca teresedésében kialakított kis park lenne, így a kivitelező tizenkét fa kivágására kért engedélyt. Ez ellen tiltakozva hívtak össze csütörtök délutánra civil demonstrációt a helyszínre.
A március 17-én lezajlott bejáráson Mező Tímea és Szántai Zsombor képviselők, Reiner Roland és Kovács András alpolgármesterek, valamint a Feszgyi és a Feszofe munkatársai hallgatták meg a helyi lakosok észrevételeit.
Február 3-án a 3. és 4. egyéni körzetben tartottak bejárást Süveg Anna (LMP, 4. körzet) és Reiner Roland (LMP, 3. körzet, alpolgármester) vezetésével. A találkozón részt vettek a városüzemeltetés, a Feszofe, a közterület-felügyelet és a Feszgyi vezetői is.
Indulás ma 17 órakor a Ferenc térről Süveg Anna képviselővel és Reiner Roland alpolgármesterrel.
A februári képviselő-testületi ülésen, amelyet 20-án tartanak, két fontos szociális döntés születik. Ezeket emelte ki Reiner Roland alpolgármester, akit napirend előtt kérdezett a 9tv.
Január 30-án tartja az év első képviselő-testületi ülését Ferencváros önkormányzata. A legfontosabb napirendi pontokról Reiner Roland alpolgármester nyilatkozott a 9tv-nek.
A 2025-ös költségvetés fő prioritása a városrehabilitáció folytatása, az Ecseri úti metrófelszín és más közterületek megújítása, valamint az önkormányzati intézmények korszerűsítése lesz Ferencvárosban – osztotta meg az önkormányzat terveit Reiner Roland alpolgármester a 9 magazinnal.
A 9tv stábja napirend előtt kérdezte Reiner Rolandot az október 24-i rendkívüli testületi ülésről. Az alpolgármester kiemelte: az ülésen szó lesz az Ecseri úti metrófelszín felújításáról, és ha pozitív döntés…
132 igen 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi jogát, amiért nyáron az LMP több aktivistájával együtt elállta a Samsung gödi akkugyárának egyik bejáratát – írja a Telex. Ami Csárdi LMP-ből való kilépését illeti, Hadházy Ákos szerint ha a bizonyíték, amelyre hivatkozott, valós, Vitézynek Dávidnak nincs helye a magyar politikában, Vitézy szerint viszont nem hiteles, amit Csárdi mond.