Móka Piroskával és Varga Dániellel arról beszélgettünk, miért és hogyan hozták létre Ferencvárosban a Konkávot, melyek a szociális ellátórendszer problémái, mi lenne a kiút és mi köze mindennek a drogprevencióhoz.

Móka Piroskával és Varga Dániellel arról beszélgettünk, miért és hogyan hozták létre Ferencvárosban a Konkávot, melyek a szociális ellátórendszer problémái, mi lenne a kiút és mi köze mindennek a drogprevencióhoz.
Első és idáig egyetlen verseskötete 18 éves korában jelent meg. Nem az írással foglalkozott aztán, hanem filmrendező szakra járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre még a „modellváltás” előtt. Újabb merénylete a hazai irodalmi kánon és a családi átkok ellen Nem című, első önéletrajzi prózakötete.
A The Qualitons frontembereként lett szélesebb körben ismert, de számos más formációban is játszik. A Borbély Műhellyel a Jedermannban lép fel augusztus 10-én. A zenélés sokféleségéről, örömeiről és az együttműködésekről kérdeztük.
A Balázs Béla utcában lévő Konkáv Közösségi Tér munkatársa. Ugyanolyan természetességgel, türelemmel fordul a mentálisan súlyosan sérült gyerekekhez, kamaszokhoz, mint amilyen akadálymentesen kommunikál bárkivel, és amilyen őszintén interpretálja apja, a misztikus költő, Balogh Attila Egyvéleményen című rövid kötetét. A Konkáv a hátrányos helyzetű gyerekeknek jött létre, s bár nem a drogprevenció áll a fókuszában, az, amit csinálnak, az igazi prevenció – mondta Balogh Veronika a 9 magazinnak.
A pártpolitika rosszat tesz a helyi politikának, tartja, ezért indult egy civil szervezet, a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület színeiben, ezért akart a fővárosi közgyűlésnek is tagja lenni – mondta a 9-nek az újraválasztott ferencvárosi polgármester.
A Független Színház Magyarország egyik alapítóját a társulat munkájáról, az új ferencvárosi létről és a függetlenek jövőjéről kérdezte a 9 magazin.
A színész, rendező, író 2020 novembere óta működteti a Ráday utcában a Kettőspont Színházat, amelybe sokfelől érkeznek alkotócsapatok, és mára valódi közösségi térként működik. A „hősi” múltról, a függetlenek lehetőségeiről és a terveiről kérdezte őt a 9 magazin.
2011 óta járja a világot az a társadalmi és politikai témájú, változatosan szerkesztett karikatúrakiállítás, amely a ferencvárosi önkormányzat szervezésében májusban Pozsony és Prága után Budapesten, a József Attila-lakótelepen is látható volt. A Népszava népszerű karikaturistáját ebből az apropóból kérdezte a 9 magazin.
Szigorú költségvetési politika és a közpénzek közpénz jellegének megóvása a kulcsa az önkormányzat sikerességének a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület polgármesterjelöltje szerint.
Meg tudta teremteni a képviselő-testületen belül a szakmai együttműködést a különböző politikai gondolkodású szereplők között, a politikai viták pedig visszaszorultak – ezt tartja sikeres polgármestersége egyik zálogának Gegesy Ferenc, aki a következő ciklusra is ezt a munkamódszert ígéri a választóknak.
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband
https://kilenconline.hu/kultura/akiknek-a-borere-megy-a-jatek-az-emberevok-a-fusziben/