Szerepel az ötletek között az Üllői út Határ út és Ecseri út közötti ferencvárosi szakaszának kerékpáros közlekedésére vonatkozó is, ahogyan a Haller utcai Duna-parti átjáró lehetősége is.

Szerepel az ötletek között az Üllői út Határ út és Ecseri út közötti ferencvárosi szakaszának kerékpáros közlekedésére vonatkozó is, ahogyan a Haller utcai Duna-parti átjáró lehetősége is.
Fák ültetését és a zöldfelületek növelését tervezik a buszfordulóhoz kapcsolódó utakkal határolt téren.
A ferencvárosi közösségi költségvetésből finanszírozandó ötletek közül legutóbb ez nyerte el a lakosság támogatását.
A ferencvárosi közösségi költségvetés újabb ötlete került a megvalósítás szakaszába. A javaslat alapján két darab zárható szabadtéri könyvszekrény áll majd a Ferenc téren és a Csiga parkban.
Augusztus 31-ig a MÁV–Volán-csoport 69 állomásán szólnak versek. A hangszórókból 33 magyar költő 38 alkotását játsszák le neves művészek előadásában.
Korábban beszámoltunk arról, hogy megkezdődött a műszaki átadás, most pedig megtörtént a felújított metróállomás ünnepélyes átadása is. És a metrófelújítás eredeti projektjéből kimaradt Határ úti gyalogos-aluljáróban is lehet már lifttel…
A közösségi költségvetés lényege, hogy kerületi lakosok nyújthatnak be ötleteket, hogy mire költse el az önkormányzat költségvetése egy erre elkülönített hányadát – ez Ferencvárosban jelenleg 10 millió forint –, majd…
Döme Zsuzsanna Suzi alpolgármester, a részvételi költségvetés helyi kidolgozója és felelőse, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke Baranyi Krisztina csapatának képviselőjelöltjeként indul a József Attila-lakótelep 10-es számú választókerületében. Döme egy…