Három párt is felkérte Ferencváros polgármesterét, hogy szerepeljen a budapesti listájukon a június 9-i önkormányzati választáson: az a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a harmadik feltehetőleg az LMP. Ferencváros polgármestere a mai napon tette közzé válaszát a Facebook-oldalán: „A három felkérés közül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetői ajánlatát választottam, így Ferencvárosnak közvetlen képviselete lehet a budapesti politikában.”
„Szeretnék a következő ciklusban is a Fővárosi Közgyűlés tagja lenni, az, hogy ehhez pártlistán kell szerepelni, nekem kényszerpálya, de a megváltozott szabályok miatt csak így kerülhetek be újra. Ha úgy tetszik, pénzdarabot is feldobhattam volna, hogy melyiket választom három párt felkérése közül. Fontos, hogy a kerületemet képviselni tudjam a fővárosban, és ehhez tényleg mindhárom párt részéről őszinte támogatást, jóindulatot és segítséget tapasztaltam. Bármelyik listán szívesen bemennék, de egyszerre csak az egyiken tudok. Ez viszont nem jelent pártelköteleződést, tehát nem fogok versenyezni senkivel. Ugyanúgy független polgármester maradok, ahogy eddig, és a saját meggyőződésem szerint szavazok, ahogy korábban is tettem. Egyik politikai erő sem kért ennek ellenkezőjére, nincs kötelező szavazási magatartás” – olvasható Baranyi Krisztina Facebook-oldalán.
Fotó: Baranyi Krisztina Facebook-oldala
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Kiemelt
Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK
4500 Ft - 5900 Ft


















Kiemelt
MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban
3700 Ft - 4900 Ft












































Kiemelt
AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park
8499 Ft - 13999 Ft



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen