A kétezres évek eleje óta társasházkezelő céget birtokolni, majd kerületi képviselői tisztséget vállalni nem ütközik törvénybe. A két tevékenységet egymás javára kamatoztatni viszont felvet etikai és jogi kérdéseket is. Alábbi cikkünk a 9 magazin 2020. novemberi számában jelent meg.
Gyurákovics Andrea a 9. kerület közgyűlésében a jelenleg ellenzékben lévő Fidesz-KDNP frakcióvezetője, egyben a Solati Társasházkezelő Kft. és a Solati Team Kft. tulajdonosa. 2011-től napjainkig összesen 13 millió 557 ezer forintot szavazott meg összeférhetetlenség jelzése nélkül a cége által kezelt társasházaknak.
A Fidesz-KDNP 2014-es önkormányzati választási győzelme után Gyurákovics Andrea tagja lett a kerület Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottságának, amely a társasházak felújítási kérelmeinek bírálóbizottsága is. Közben folytatta munkáját a társasházkezelő cégében is. A 2015-ös társasház-felújítási pályázaton öt általa kezelt ház nyert, köztük a cége székhelyeként is szolgáló Mátyás utca 9. E házzal egyszer már korábban, még mielőtt önkormányzati képviselővé választották volna, ugyancsak sikerrel pályázott, majd 2019-ben ismét.
Első alkalommal – 2015-ben – még jelezte a városgazdálkodási bizottságnak, hogy mint az üzleti szférában is működő „házmester” – ahogyan magát egy bizottsági ülésen meghatározta –, összeférhetetlenség miatt nem kíván szavazni. A következő évtől kezdve viszont – egyetlen épület esetét leszámítva – mindegyik maga által benyújtott társasházi pályázatnál néma maradt. Sőt, az 1-es számú választókerület képviselőjeként több esetben javaslatot is tett arra, hogy a körzetébe eső, előzőleg közös képviselőként benyújtott pályázatai mekkora támogatásban részesüljenek.
„A társasházak közös képviseletük útján pályáztak, a nyerteseket – akiket támogatni ajánlanak a döntéshozó bizottságnak – a választókerületek önkormányzati képviselői választották ki” – írta Facebook-oldalán Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. „Azt is ők döntötték el, hogy mennyi pénzt kapjanak ezek a házak, majd ezek a javaslatok kerültek a bizottság elé, amely szavazott róluk. Szinte mindig egyhangúlag, vita nélkül.”
Gyurákovics munkáját az akkori hivatal is segítette. A jegyzőkönyv szerint egy 2019-es bizottsági ülésen el is mondta: „mint házmester is tapasztaltam, hogy mikor leadtam a pályázatot, milyen »emberfeletti« munkát végeztek a hivatalban”. Ez önmagában dicséretes lenne, ahogy az is, hogy köszönetet mondott érte – csakhogy az a körülmény, mondjuk így, háttérben maradt, hogy több pályázatról, amelyeket leadott, képviselőként ő maga szavazott is később.
A képviselőnő, aki 2019 őszén, a legutóbbi önkormányzati választáskor nem egyéni jelöltként, csak pártlistáról jutott be a képviselő-testületbe, most is a városfejlesztési bizottság Fidesz-KDNP által delegált tagja.
Az önkormányzati törvény 32. § (3) bekezdése szerint az önkormányzati képviselő „e minőségére (tudniillik, hogy képviselő – a szerk.) saját szakmai vagy üzleti ügyében nem hivatkozhat”. Gyurákovics Andrea ezzel szemben még most, 2020-ban is így hirdeti saját cégét a Solati Kft. ajánlattételében, amit egy 9. kerületi háznak küldött: „Ami bennünket egyedivé tesz: (…) hogy jó kapcsolatot ápolunk az önkormányzati képviselőkkel, akikhez a házak tartoznak. Eredményesen veszünk részt a felújítási pályázatokon.” A konkurens társasházkezelő cégek, amelyek közül többeket megkeresett lapunk, nem szívesen beszélnek; összetartás jellemzi a társasházkezelői szakmát. Az egyik cég tulajdonosa a 9 magazinnak úgy fogalmazott: „nekem Gyurákovics kolléga”. Ebből következően név nélkül, de elárulta azt is: „azért én szóltam a kollégáknak, hogy ahol Gyurákovics pályázik, nektek nem érdemes”.
A 9 magazin önkormányzati forrásból úgy tájékozódott, hogy a közeli jövőben fognak dönteni, tesznek-e feljelentést az ügyben.
Lapunk nyilatkozatra kérte Gyurákovics Andrea kerületi Fidesz-KDNP-frakcióvezetőt is. Többszöri megkeresésünk után ezt a levelet kaptuk tőle:
„Először is meg kívánom jegyezni, hogy mind a képviselői, mind a közös képviselői munkámat a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően végeztem és végzem a mai napig. Baranyi Krisztina és Döme Zsuzsanna ebben az ügyben is hazudik, valótlanságokat állít. Ez semmi más, mint a személyes bosszúhadjáratuk újabb állomása. Ez a válaszuk arra, ha a Fidesz-frakció kritikával illeti a munkájukat. (…)”
Ezt követően írásban is megkérdeztük tőle, mire gondol, miben hazudik Baranyi Krisztina polgármester és Döme Zsuzsanna alpolgármester, főleg, hogy a fenti állítások – a döntéshozatali mechanizmus ismertetésének kivételével – nem tőlük származnak. Erre azonban már nem volt hajlandó válaszolni.
Megkérdeztük azt is, hány százalék sikerdíjért dolgozott a cége a társasházfelújítási pályázatokon, de erre sem kaptunk választ. Mint ahogy azt sem tudhattuk meg, mi volt az oka, hogy egy-két alkalommal bejelentette az összeférhetetlenségét, az esetek többségében azonban nem.
Telefonhívásunkra a frakcióvezető asszony megerősítette, hogy fenti levelét tekintse a lap és Ferencváros nyilvánossága a hivatalos válaszának, a továbbiakban nem kíván az ügyre reagálni.
Harangozó István
Fotó: Déri Miklós
Amiért a személyes érintettséget be kellene jelenteni
„Az önkormányzati törvény 49. § (1) bekezdése és 60. §-a alapján a bizottság döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a közeli hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. Az önkormányzati képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget.”
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak