„Stop, hülyeség!” – írja a ferencvárosi MKKP, amely a Fidesz mindent elborító, a postaládákat is elárasztó „Háború”-szórólapjaira válaszul tette közzé a fenti képet. A kampány célegyenesében a választási verseny további főbb kerületi szereplői is sűrűbben jelentkeznek.
Baranyi Krisztina és a Kutyapárt – amelynek a ferencvárosi polgármester egyben a fővárosi listavezetője – nyitott tetejű Trabantban tolatva mutatja be, hogyan jutnak be a fővárosi közgyűlésbe. Baranyi Őrsi Gergely második kerületi és Pikó András nyolcadik kerületi polgármesterrel, Karácsony Gergely főpolgármesterrel, valamint Hadházy Ákos országgyűlési képviselővel is közzétett videót, amelyben az említettek arra biztatják a választókat, hogy a jelenlegi ferencvárosi polgármesterre szavazzanak.
Cséplő Dániel, a Magyar Szolidaritás Mozgalom polgármesterjelöltje Facebook-posztok alatti hozzászólásokkal is megjelenik a kampányban, és rövid videót is közzétett „Adja a József Attila-lakótelep a következő ciklus polgármesterét!” címmel.
Gegesy Ferenc független polgármesterjelölt és csapata folytatja az utcafórum-sorozatot, személyesen találkozva, beszélgetve mutatják be a programjukat és hallgatják meg a választókat. Árva Péter a kiemelt kormányzati beruházások visszásságairól szóló videóval is jelentkezett: ebben bemutatja, miért nem jöhet vissza a Fidesz.
Gyurákovics Andrea polgármesterjelölt és a helyi Fidesz továbbra is negatív kampányt visz, sötét képet festve a „Baranyi–Gegesy”-féle városvezetésről, amit Gyurákovicsnak a Baranyi ellen folyó nyomozásról szóló megalapozatlan állításai és a központi Fidesz-kampány anyagainak, motívumainak folyamatos dömpingje színesít.
Kvacskay Károly oldalán pártja, a Mi Hazánk központi kampányanyagai láthatók, olyan üzenetekkel, mint „Csak a Mi Hazánk tudja megállítani a 3. világháborút!!!!!”, valamint a polgármesterjelölt 9tv-nek adott interjújával.
Fotó: a ferencvárosi MKKP Facebook-oldala
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen