Ferencvárosi tájkép Szentkirályi visszalépése után

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester egy mondatot publikált a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy Szentkirályi Alexanda (Fidesz-KDNP) az LMP által támogatott Vitézy Dávid javára visszalépett a főpolgármesterségtől: „Az én szavazatom Karácsony Gergelyé.” Árva Péter a helyi Párbeszéd elnöke szintén Karácsony támogatásáról posztolt, ám azt is hozzátette: várja Baranyi Krisztina elhatárolódását a saját csapatában induló LMP-s jelöltektől. A DK–MSZP részéről Torzsa Sándor – Árvához hasonlóan – arról posztolt képet, amint épp Karácsony plakátjait helyezik ki azzal a szöveggel, hogy ők eddig is Karácsony Gergely kampányát segítették és ezután is ezt fogják tenni.

Mint arról részletesen beszámoltunk, Szentkirályi Alexandra két nappal a június 9-ei választások előtt visszalépett és letett főpolgármesteri terveiről, maga helyett pedig Vitézy Dávidot ajánlotta.

 

Baranyi, Karácsony, Vitézy és a támogatás

Baranyi Krisztina polgármester, aki sokáig csak annyit árult el főpolgármesteri preferenciáiról, hogy „ellenzéki főpolgármestert támogat, és Karácsony Gergely győzelmére számít”, Szentkirályi bejelentését követően azt posztolta ki a Facebookjára: „az én szavazatom Karácsony Gergelyé.” Az, hogy Karácsony őt támogatja, jó ideje köztudott, Baranyi azonban Vitézyvel is jó kapcsolatot ápol. 
Annak, hogy Baranyi sokáig nem tette egyértelművé, hogy kit támogat, feltehetőleg az volt a fő oka, hogy polgármesterségét a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) és a Momentum mellett a Vitézyt indító LMP is támogatja. A Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület színeiben három LMP-s jelölt indul: Reiner Roland alpolgármester a 3-as egyéni választókerületben, Süveg Anna (4. evk.), aki egyébként az LMP szóvivője, és a fővárosi Vitézy-lista ötödik helyén szerepel, valamint Hanák Gábor (1. evk.), aki az LMP EP-listáján a hetedik. Ők vélhetően nem osztoznak abban Baranyi Krisztinával, hogy Karácsony Gergelyt támogassák, hanem saját pártjuk jelöltje, Vitézy Dávid mellett teszik le a voksot. A Baranyi-csapat erőssége, az MKKP is inkább Vitézy felé húz, amiről Kovács Gergely posztolt még áprilisban, Szentkirályi lemondása óta azonban még nem szólaltak meg. Nem így a Momentum, amely részéről Soproni Tamás, aki második a párt fővárosi listáján, azt közölte: aki Vitézy Dávidra és a listájára szavaz, az a Fideszre szavaz. Szentkirályi visszalépése határozottabban ráirányítja a figyelmet a Baranyi-csapaton belüli törésvonalakra, ami a Momentum és az LMP, de akár a Kutyapárt és a Momentum között is húzódhat.

Gegesy és a mögötte álló ellenzéki jelöltek

Szintén Karácsony mellett állt ki Baranyi Krisztina fő riválisa, Gegesy Ferenc is, akinek indulását a DK–MSZP, valamint jobbikos, helyi párbeszédes és volt momentumos képviselők támogatják. A polgármesterjelölt felhívta a figyelmet a csapatát vezető Torzsa Sándor Facebook-bejegyzésére, aki egy képet posztolt ezzel a felirattal: „maradjunk annyiban, hogy mi eddig is Karácsony Gergely kampányát segítettük, tevőlegesen is”.
„A Párbeszéd Ferencvárosi alapszervezete, illetve a Párbeszéd helyi jelöltjei Vida Barbara Eszter és én eddig is, és ezután is Karácsony Gergelyt támogatjuk” – írta ki Baranyi posztját követően a Facebook-oldalára Árva Péter, a Párbeszéd helyi elnöke, a négyes választókerület képviselője, illetve képviselőjelöltje. Hozzátette és erről képet is posztolt: „Mi gyűjtöttük az aláírásait, mi szórólapoztunk neki, mi pultoztunk neki, mi raktuk ki a plakátjait.” Egy második kiposztolt képen az látható, ahogy Hidasi Gáborral, az MSZP kerületi elnökével plakátolnak Karácsonynak. És ilyen fotójuk van a volt helyi momentumosoknak is. Ezért aztán Árva azt várja Baranyi Krisztinától, hogy ha valóban Karácsonyt támogatja, határolódjon el a csapatában induló LMP-s jelöltektől – aminek nyilván nem fog eleget tenni.

Ahol nincsenek kétségek

Gyurákovics Andrea fideszes polgármester-jelölt a szigorú pártfegyelem jegyében innentől, hogy a fideszes jelölt kikerült a képből, feltehetőleg Vitézy Dávid főpolgármesterségét fogja támogatni. És van még egy támogatója Vitézynek a kerületi polgármesterjelöltek között, mégpedig Cséplő Dániel (Szolidaritás). A legkisebb fejtörést Kvacskay Károlynak okoz, hogy kire szavazzon: ő értelemszerűen a listák és a főpolgármester-jelöltek közül is a Mi Hazánkot támogatja.

Vitézy kitérő választ adott

Megkerestük Vitézy Dávidot, hogy ő kit támogat az öt ferencvárosi polgármesterjelölt közül, amire ő azt válaszolta: „Azzal fogok együttműködni Ferencváros fejlesztéséért, akinek a kerület lakói bizalmat szavaznak vasárnap.” Az előzmények alapján persze az lett volna a meglepő, ha megnevezi ferencvárosi favoritját.

Kézzel húzogatják ki a szavazólapokról Szentkirályi Alexandra nevét

Óriási munkát ad a helyi választási irodáknak, hogy a holnapi napon minden szavazóívről kézzel le kell húzniuk Szentkirályi Alexandra nevét. Ferencvárosban több mint 40 ezer szavazólappal kell ezt megtenni – tudtuk meg dr. Nagy Edit jegyzőtől, a helyi választási iroda vezetőjétől. Elmondása szerint azoknak a munkatársaknak, akik csak vasárnap, a választások napján mentek volna be a választási irodákba hajnaltól dolgozni, a szombatjukat is be kell emiatt áldozni. Ferencvárosban 12 ember fogja ezt a feladatot végezni. Azt is megtudtuk: Ferencvárosban senki nem lépett vissza a jelöltek közül a mai végső, 16 órás határidőig, így helyben nem keletkezik a választási irodának plusz feladata.

– nie –

Fotók: Stépán Virág