Gyurákovics Andrea fideszes polgármesterjelölt rendőrségi feljelentést tett polgármesterjelölt-társával, Baranyi Krisztina polgármesterrel szemben egy nappal a jelenlegi ciklus legnagyobb beruházása, a FESZ-rendelő átadása és alig több mint harminc nappal a június 9-ei önkormányzati választás előtt. Utólag keletkezett színlelt szerződéseket és dupla kifizetést gyanít ugyanis a Haller park felújításával kapcsolatban. Ezt az önkormányzat sajtóosztálya érdeklődésünkre határozottan cáfolta. Válaszukból kiderült: a Gyurákovics által vitatott munkára szükség volt, azt az önkormányzat saját cége végezte, és pénzmozgás is csak az önkormányzat és saját cége között történt. Ennek ellenére hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás az ügyben.
A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Facebook-oldalán tett közzé egy videót a feljelentéssel kapcsolatban, amelyben arról beszél: felvetődik a kétszeri pénzügyi teljesítés gyanúja, valamint, hogy a szerződés vagy annak egy része színlelt szerződés lehet. A kérdéses teljesítési igazolások ugyanis salakpálya elbontásáról szólnak a Haller parkban, de a szóbanforgó területen tíz éve rekortánpálya van – mondja Gyurákovics a videóban, majd közli: a kikért szerződések alapján úgy ítélték meg, hogy a kiállított számlák nem feleltek meg az általános forgalmi adóról rendelkező törvénynek, mert egy számlát 8, egy másikat pedig 2,5 hónappal a teljesítés után állították ki, valamint több tétel kapcsán ismételt kifizetést valószínűsítenek.
„Gyurákovics Andrea valótlanságokat állít a Haller park felújításával kapcsolatos kifizetésekről” – reagált megkeresésünkre az önkormányzat sajtóosztálya. Fényképek is bizonyítják ugyanis, hogy az előző városvezetés a rekortánpálya mellett otthagyta a korábbi salakpályát, amit az évek alatt benőtt a gaz, szegélykövei meglazultak, balesetveszélyessé váltak. Emiatt kellett a salakpályrészt rendbetenni – közölték.
Gyurákovics sugalmazásával szemben, miszerint magánzsebekbe vándorolt volna közpénz, a valóság az, hogy a munkát egy, az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő cég, a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Nonprofit Kft. (Feszofe) végezte el, nem egy magáncéggel, hanem velük kötötték a kifogásolt szerződést, így „a közpénz még akkor sem tudta volna elveszíteni közpénzt jellegét, ha az elvégzett munka indokolatlan lett volna” – fogalmaz a válaszlevél.
Törvény szerint egy elvégzett munka után öt éven belül bármikor lehet számlát kiállítani – húzta alá az önkormányzat. A polgármesterjelölt talán ahhoz van szokva a Fidesznél, hogy a kifizetések a teljesítmény előtt, vagy anélkül történnek meg, ezért lehet furcsa számára egy utólagos, egyébként semmilyen jogszabályt nem sértő számlázás – vélekedik az önkormányzat.
„Gyurákovics Andrea egy hibát valóban észrevett” – ismerték el, „de ezt hónapokkal ezelőtt észrevette a FESZOFE belső ellenőre is, hogy tudnillik néhány munkanemet duplán számlázott ki a Feszofe. A hibát azóta korrigálták: 3,5 millió forintot visszautaltak emiatt az önkormányzatnak.” Ezen a ponton egy oldalvágást azért a másik polgármesterjelölt, Gegesy Ferenc, pontosabban a mögötte álló csapat is kapott: „ha 2020 őszén a DK–MSZP–P–Jobbik ill. a Momentum képviselői nem egy pártalku eredményeként választottak volna vezetőt a Feszofe élére a minden szempontból alkalmas és tapasztalt jelölttel szemben, egy ilyen hiba elkerülhető lett volna”. A dupla kifizetés között ugyanis igazgatóváltás történt, mivel a pártalkus igazgató másfél év múlva nyugdíjba vonult – idézi fel az előzményeket az önkormányzat.
Frissítés 1.: Megkereste lapunkat Torzsa Sándor, aki az önkormányzatban a DK-s és MSZP-s tagokból álló Demokraták frakciót vezeti, hogy elmondja a dupla számlázással kapcsolatos álláspontját. Eszerint azért lettek bizonyos tételek kétszer kiszámlázva, mert az önkormányzat kétszer rendelte meg ezeket a munkákat. Tehát nem az önkormányzati cég hibázott, hanem a Baranyi Krisztina vezette önkormányzat. Pont a Feszofe volt az, amely észrevette „Baranyi Krisztina trehányságát és így időben ki tudták javítani a hibát” – reagált Torzsa és közölte: „megkérjük a polgármester asszonyt, hogy a saját vezetői alkalmatlanságát ne terhelje másokra, különösen ne az önkormányzati képviselőkre és ezzel az általuk támogatott Gegesy Ferenc polgármesterjelöltre”.
Frissítés 2.: „A szóban forgó szerződést és annak a műszaki mellékletét – benne az előző szerződésben is szereplő tételekkel – a Feszofe Kft. állította össze, nem az önkormányzat; egészen pontosan Borka-Szász Tamás gazdasági vezető küldte meg az önkormányzatnak – reagált Torzsa Sándor reakciójára az önkormányzat sajtóirodája. „Nem volt okunk feltételezni, hogy abban korábban elvégzett tételek is szerepelnek, azért sem, mert az ő feladtuk volt a munkát felmérni, és összeállítani a műszaki mellékletet. Tény továbbá, hogy a második szerződés megkötésekor, ami 2022 decemberében történt, az előző, 2021 végén megkötött szerződés teljesítésigazolását még nem kapta meg az önkormányzat, arra csak a második szerződés megkötése utáni hónapban került sor” – ismertette az önkormányzat a szerződéskötés menetét. Az önkormányzat válaszlevelében hozzátette: „Borka-Szász Tamásról azt kell tudni, hogy ő nem más, mint a bitcoinbányászként ismetté vált, bukott önkormányzati DK-s képviselő, akit a városvezetés tudta nélkül alkalmazott a Feszofe, miután le kellett mondania képviselőségéről Erzsébetvárosban.”
(Cikkünk a kép után folytatódik.)
A BRFK sajtóosztálya érdeklődésünkre megerősítette a feljelentés tényét, amely alapján hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A feljelentés megtételét követően a rendőrségnek 30 napja van arra, hogy eldöntse, indít-e büntetőeljárást vagy sem, így ha nem kérnek feljelentéskiegészítést (általában szoktak, és ennek kétszer 15 nap a határideje), van rá esély, hogy még pont június 9-e előtt döntés születik az ügy további sorsáról.
Nem valószínű, hogy fog, nem szokott. Sokkal kifizetődőbb, ha a választás napján a gyanú árnyéka vetül az ellenfélre. Később már nem baj, ha kiderül: alaptalanul.
– nie –
Fotómontázs: Gyurákovics Andrea Facebook-oldala, Stépán Virág fotója és a futópálya, annak 2014-es átadásakor
Ajánlott cikkeink
2024. május 19.
2024. május 19.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
https://kilenconline.hu/ferenc-ter/aze-a-test-aki-benne-el-kiallitas-a-ferenc-teren/
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
A Ludwig Múzeum À la recherche de Vera Molnar című kiállítása a 100. születésnapja előtt nem sokkal elhunyt Vera Molnar életműve előtt tiszteleg. A Magyarországon született, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végző…
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Az időszaki kiállítás április 11. és június 1. között látogatható a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben és a Boráros téri könyvtárban. Megnyitó: április 11., 14.30 óra Helyszín: Erkel utca 15. A kiállítást…
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Vándorkiállítás | Hullámhegyek, hullámvölgyek – FMK
Vándorkiállítás | Hullámhegyek, hullámvölgyek – FMK
A Hullámhegyek, hullámvölgyek – Gyerekkori veszteségek, felnőttkori erőforrások elnevezésű vándorkiállítás a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében eddig már öt városban járt: Sopronban, Debrecenben, Pécsett, Miskolcon, Szegeden. Ráadásként Budapesten a ferencvárosi önkormányzat támogatásával…
Macbeth – Pinceszínház
Macbeth – Pinceszínház
Shakespeare Machbeth-je a tudatalattiba száműzött legsötétebb félelmekre keres válaszokat, ahogy az újabb és újabb háborúk is erre sarkallnak. „(…) suttogunk félelmekről, de nem értjük, mitől félünk, mert az névtelen; csak…
10 esemény,
Egyetemisták Éjszakája – Budapest Park
10 esemény,
5 esemény,
12 esemény,
KRave: TranceMania W/1luu – D9 Dark Nine
9 esemény,
12 esemény,
9 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
12 esemény,
Pészahi töredékek – 2B Galéria
Éjszakai ping-pong – József Attila Közösségi Ház
13 esemény,
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Székely Csaba: Bányavirág – Pinceszínház
Székely Csaba: Bányavirág – Pinceszínház
Mitől ilyen meggyőző a Bányavirág című darab? Vagy talán komédia? Lehet-e komédiát írni arról, ha egy erdélyi kis faluban bezárják a bányát, és a férfiak többsége az alkoholizmusba és az…
14 esemény,
Public art | Kőmíves Kelemenné kifalazása – Ferenc tér
Pöttömkert – Budapest Park
Pöttömkert – Budapest Park
Koncertek, zenés-bábos mesejáték, interaktív ökohangszer bemutató, ugrálóvár, arcfestés, óriásbubik, csillámtetkózás és még rengetegféle izgalmas program.
Selmeczi Bea: Három és fél nővér – Pinceszínház
Selmeczi Bea: Három és fél nővér – Pinceszínház
Mi történik a három nővérrel, miután Csehov darabja véget ér? Eljutnak valaha Moszkvába? És mi lesz Natasával? Olga, Mása, Irina és Natasa a 20-as évek káoszában. Olga, Mása, Irina és…
14 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
Pészahi töredékek – 2B Galéria
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Public art | Kőmíves Kelemenné kifalazása – Ferenc tér
13 esemény,
13 esemény,
12 esemény,
Hangok a fejemben – Somogyi András humorestje
Hangok a fejemben – Somogyi András humorestje
Somogyi András paródiákkal színesített humorestje 60 percben.
19 esemény,
Református Zenei Fesztivál
Református Zenei Fesztivál
A Református Zenei Fesztivál az elmúlt tizennyolc évben Budapest meghatározó zenei eseményévé nőtte ki magát – a 2024. május 17-19. között megrendezendő fesztiválra ezúttal is több ezer embert várunk. A református…
Kiss V. Balázs: A káprázat színháza
Kiss V. Balázs: A káprázat színháza
„A Káprázat Színháza előadásban egy olyan produkciót álmodtunk a színpadra, amiben a bűvészet világának minden oldalát megcsodálhatjuk, a látványos nagyszínpadi illúzióktól, a gondolatolvasás rejtelmein át, a lehetetlen szabadulásokig" – olvasható…
13 esemény,
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
13 esemény,
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
13 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
Pészahi töredékek – 2B Galéria
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Public art | Kőmíves Kelemenné kifalazása – Ferenc tér
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
14 esemény,
János vitéz 120 – zenés nyárköszöntő előadás
János vitéz 120 – zenés nyárköszöntő előadás
A Miénk a Színpad Egyesület zenés pódiumszínpadi előadása 2024. május 21., kedd 15.00 Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ 1096 Budapest, Haller utca 27. A 70 perces pódiumeladás elsősorban a daljáték születésének…
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Újcirkusz | Solus Amor – MüPa
Magasban lógó, „égben lebegő” emberek, artisták mozgatta életnagyságú jegesmedvebáb – és még sok más a magyar Recirquel társulat egészen június végéig látható előadásában.
10 esemény,
11 esemény,
15 esemény,
13 esemény,
Tanja Miju / Karl Schwarz – D9 Dark Nine
18 esemény,
12 esemény,
Kiállítás | Azé a test, aki benne él – Ferenc tér
À la recherche de Vera Molnar / Vera Molnar művei és kortárs reflexiók – Ludwig Múzeum
Kiállítás a költészetnapi versillusztrációs pályázatra érkezett művekből – Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Till Brönner: Identitás – Európai látkép – Ludwig Múzeum
Birnfeld Sámuel hagadája után – 2B Galéria
Pészahi töredékek – 2B Galéria
H! Dude / Azulo / Nikø Gallø – D9 Dark Nine
Euripidész: Médeia – Pinceszínház
Euripidész: Médeia – Pinceszínház
„Az összes gondolkodó, érző lény között Legeslegnyomorultabbak mi, nők vagyunk." Mitől izgalmas a Médeia-történet most? Kicsoda Médeia? Ki ez a nő? Kegyetlen gyilkos vagy elképesztően okos, a férfiak uralta világban…
10 esemény,
10 esemény,
11 esemény,
Cédric Chapuis: Élet ritmusra – Pinceszínház
Cédric Chapuis: Élet ritmusra – Pinceszínház
Egy francia fiú, Adrien Lepage mindennapjaiba nyerünk bepillantást, a mániákusan doboló kamasz azonban egyre több titkot, élményt és emléket árul el nekünk. Szereplők Előadja: Medveczky Balázs Közreműködik: Poroszlay Kristóf Alkotók…
9 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
Podcast
Lédererné mi van a kosárban?
Kirabolták a postakocsit!
A legmagyarabb norvég – Gudbrand Gregersen
Ferencváros legrégebbi épülete
Aktuális
- A saját Lábán – kortárstánc díjeső a Trafóban
- Patonyi László emléktábla-avatás a Thaly Kálmán utcában
- Város és kutya – kiállítás a Bunkerben
- Közel a pólós arany
- Kik ezek az emberek?
- Köz-Élet külön(ki)adás Baranyi Krisztinával
- Női-e a női szerző?
- 22 milliárdot fordít a főváros a lakhatási válság megoldására – Otthon Budapesten konferencia
- Home2
- XIX. Református Zenei Fesztivál a 9-ben
- Elfogták az uszító szövegeket graffitiző férfit
- Gyermeknapon a tűzoltószertárak is fogadnak látogatókat
- Egészségügyi szűrés lesz a Bakáts téren
- „Öreg vagyok én már, hogy máshova menjek” – Egyre súlyosabb a lakhatási krízis Budapesten
- Hacukaland – kortárs gyereköltöztető a MÜPÁ-ban
- Sztankovics távozott a Fraditól
- Az ipari emlék Közvágóhídból APD Real Estate lett – lapszemle a válaszonline-ról
- Június közepéig pályázható a „deák”-ösztöndíj
- Nyugalmat szeretne Józsefváros és Ferencváros a dohányboltok környékén
- Ünnep helyett bosszankodás