Csütörtök estig kerületenként újraszámlálják a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatokat. A 444 helyszínen szerzett információi szerint a 13. kerületben száz feletti szavazattal növelte előnyét Karácsony Gergely, aki összesen 200-250 szavazattal vezet Vitézyvel szemben. Helyzetkép a lapok beszámolói alapján.
Noha az esemény sajtónyilvános, a 444 fotósát mégsem mindenhova engedték be – írja a portál, összegezve, hogy „a júniusi kilencedikei európai parlamenti, önkormányzati és főpolgármesteri választás utáni pénteken huszonötezer szavazatot kellett a sajtó előtt átnézniük az NVB-tagoknak az Alkotmány utcai székházban, most ennek a harminckilencszeresét”.
„Ne haragudjon, nem én döntöttem el ezt a hülyeséget, hogy újra kell számolni a szavazatokat, hanem az Alkotmánybíróság!”
– ezt a Karácsony Gergely által delegált megfigyelő kedd délután mondta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) fideszes tagjának, Sárhegyi Zoltánnak az I. kerületi polgármesteri hivatalban a Telex beszámolója szerint, még azelőtt, hogy megkezdődött volna a szavazatok újraszámolása a kerületben.
Jámbor András, a 8. és 9. kerület országgyűlési képviselője, aki a belvárosi polgármesteri hivatalban Karácsony által delegált megfigyelőként volt jelen, azt mondta a lapnak, csak egy-két esetben tapasztaltak eltéréseket: például nem a megfelelő jelölthöz tartozó kupacban volt szavazólap, de Jámbor nem tette egyértelművé, hogy ez milyen mennyiségben fordult elő. „Ezt rábíznám az NVB tagjaira.”
A 444 helyszínen szerzett információi szerint a 13. kerületben száz feletti szavazattal növelte előnyét Karácsony Gergely, a Telex a főpolgármester környezetéből úgy értesült, hogy Karácsony előnye 105 szavazattal nőtt, így 146 szavazattal vezet Vitézyvel szemben.
„Az első másodpercekben még hűvösnek tűnt a rákoskeresztúri városháza pincéje, de a szavazatszámlálókról már a kezdés előtt folyt a víz. Itt, az alagsorban számolták újra a 45 ezer 17. kerületi szavazatot” – számol be az Énbudapestem. „Az ajtófélfa mellett nem volt ép része a vakolatnak, a falból kígyózó vezetékek álltak ki, a plafonnal párhuzamosan futó kábelről pókhálószerűen lógott a borítás. Az újraszámlálást a kerületi önkormányzat jegyzője vezette, aki megköszönte a számlálóknak, hogy a szabadságukat megszakítva vállalták el a feladatot. A 45 ezer szavazattal 28 számláló küzdött, akik párban dolgoztak.”
Az Átlátszó Vitézy nyilatkozatával frissítette beszámolóját, amely szerint a Vitézy által június 12-én leadott 226, szavazatszámláló bizottsági tagoktól származó nyilatkozat több mint fele – legalább 114 darab – valótlan volt. „Csak rosszindulattal lehet most, három héttel az érvénytelen szavazatok újraszámlálása után úgy beállítani, mintha szándékosan hamis nyilatkozatokat tettek volna egyes szavazóköri delegáltak akkoriban” – reagált Vitézy, aki ezekkel a nyilatkozatokkal – amelyek szerint a szavazókörükben rosszul számolták az érvénytelen szavazatokat – támasztotta alá a kérését, hogy Budapest-szerte számolják újra az érvénytelen szavazatokat.
A tervek szerint szombatig eredményt hirdetnek, Karácsony Gergely vagy Vitézy Dávid kapott több érvényes szavazatot a főpolgármester-választáson. Karácsony és Vitézy stábja viszont már csütörtökön tudni fogja, hogyan módosult az érvényes szavazatok száma és hány kérdéses szavazat került az NVB elé – írja a 444. Ha a vitatott szavazólapok száma nem lesz nagyon magas, a lap szerint a politikusok stábja már csütörtök este biztos lehet a végeredményben.
Az újraszámolás előzményeiről itt, itt és itt írtunk.
Fotó: Merész Márton / Énbudapestem
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
3 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban











































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park




















































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen