Baranyi Krisztina polgármester Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármesterrel közös videó jelent meg, amelyben a főpolgármester támogatásáról biztosítja a hivatalban lévő polgármester újraindulását.
A Baranyi csapata ellen induló MSZP–DK–Párbeszéd–Jobbik formáció kampányújságjáról, amelyben Karácsonyról fotót is közöltek, a főpolgármester azt mondja, valótlanságok is szerepelnek benne. Mint fogalmazott: „elég fura, hogy a főpolgármester arcképe a Baranyi ellen szerveződött kerületi ellenzéki összefogás szórólapjára került (…) Az pedig tényleg a világ vicce, hogy [Baranyi Krisztinának] valamilyen köze lenne a NER működéséhez…” – tette hozzá.
A Párbeszéd–Zöldek ferencvárosi alapszervezete értetlenül áll Karácsony Gergely kijeléntései előtt – közölte érdeklődésünkre Árva Péter, az alapszervezet elnöke. A kerületben az MSZP–DK–Párbeszéd által kötött szövetség ugyanis Karácsony Gergely tudtával, és a párt országos elnökségének támogatásával kötettett meg – fogalmazott.
Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina közös videója megtekinthető itt.
– nie –
Kiemelt képünkön Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely április 11-én, a ferencvárosi költészetnapi rendezvényen
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval