„Jóakaróink szándékosan megtévesztik a ferencvárosiakat. Azt terjesztik a kerületben (ugyan kik lehetnek?), hogy én nem is indulok a polgármesterválasztáson, Gegesyt indítom magam helyett, mert a fővárosi közgyűlésben leszek képviselő…” – olvasható Baranyi Krisztina jelenlegi polgármester, egyben polgármesterjelölt Facebook-oldalán.
„Ez az állítás természetesen minden alapot nélkülöz:
Ferencváros polgármesteri címéért indulok a választáson június 9-én”
– folytatódik a bejegyzés.
Megkérdeztük az önkormányzat sajtóirodáján, hogy honnan ered ez a híresztelés, de nem kaptunk további információt. Ezért megpróbáltunk saját kútfőből rájönni, „ugyan, kik lehetnek ők?”. Feltételezhetőleg egy másik polgármesterjelöltre és köreire gondolhat Baranyi Krisztina.
Ezért felhívtuk két esélyes kihívóját, Gyurákovics Andreát, aki Fidesz-KDNP színeiben indul és Gegesy Ferencet, akit függetlenként támogat a DK, az MSZP, a Jobbik, két helyi párbeszédes és három volt momentumos jelölt. Előbbi megszokott módon nem vette fel a telefont, mivel nem nyilatkozik lapunknak, de Mezey István, a helyi Fidesz másik erős embere sem, látván, hogy a 9 szerkesztősége van a vonal másik végén.
Gegesy Ferencet sikerült elérni, ő kérdésünkre, hogy találkozott-e ilyen híreszteléssel, eléggé meglepődött, majd azt mondta:
„nem hallottam, és nem én terjesztem”.
Pedig, ha valakinek, neki és csapatának állhatna ez érdekében, ezért tovább faggatóztunk.
Torzsa Sándor (MSZP) a Gegesyt támogató csapat vezetője szintén nem hallott korábban ilyenről, ő is csak Baranyi Krisztina Facebook-oldalán olvasta – mondta. Szerinte
„a polgármester terjeszti ezt saját magáról, hogy aztán ránk tudja tolni a Facebookon. Mi mindenkinek mindig ugyanazt mondjuk: 9 ellenzéki képviselő összefogott, és Gegesy Ferencet kértük fel, hogy legyen a polgármesterjelöltünk, miután Baranyi Krisztina másfél éven át nem állt szóba velünk, hiába kerestük az együttműködés érdekében.”
A szintén Gegesy-csapattag, a momentumból nemrégiben kilépett Takács Krisztián nem ápol túl jó kapcsolatot a polgármesterrel, vagy a polgármester vele, ez most mindegy, így ő első megütközését követően úgy fogalmazott:
„az sem lepne meg, ha azt terjesztenék, hogy én terjesztem. De ez nem igaz.”
– sietett leszögezni. „Egyébként ez lenne a tisztességes lépés polgármester asszony részéről, mert ahhoz, hogy biztosan ne térjen vissza a Fidesz a kerületbe, egyetlen polgármesterjelöltnek kellene megmérkőznie a fideszes jelölttel, amire Gegesy tökéletesen alkalmas lenne, míg Baranyi már leszerepelt”.
A Helyi Választási Bizottsághoz eddig nem érkezett bejelentés ilyen ügyben.
Ennyi alapján tehát nem sikerült az ügy végére járnunk, ami talán megbocsátható, így egy dolgot tehetünk: megerősítjük, öt polgármesterjelöltre lehet szavazni június 9-én az önkormányzati választásokon, akik neve és fényképe honlapunk jobb felső régiójában is megtalálható.
– nie –
A kép és a cikk címének forrása: AE Bizottság
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak