A tizenkét egyéni választókerület mindegyikében a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület jelöltjei győztek a június 9-i választáson, közülük tizenegyen először képviselők. Őket mutatja be a Kilenconline sorozata.
Kovács András (33)
8. egyéni választókerület
Momentum
Kovács András Előszálláson, egy Fejér megyei nagyközségben nőtt fel, kisparaszti eredetű családban. A gimnáziumot Dunaújvárosban végezte el, egyetemistaként került Budapestre. Ferencvárosba 2014 körül költözött, és két és fél évet leszámítva azóta itt is élt, albérletekben. Nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakot végzett. Sok szaktársával ellentétben nem akart állami alkalmazásba kerülni, ezért néhány munkahely után az angol nyelvű technikai szakszövegírásnál kötött ki: 2017 óta egy svéd cég magyar leányvállalatánál dolgozik. A Momentum Mozgalom alapításában is szerepet vállalt, a helyi alapszervezet régi tagja, 2019 óta pedig a kerületi Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottság külsős tagja is.
Ferencváros maga Budapest, kicsiben, mondja: változatos, lüktető, színes, a helytörténete, a lakosság összetétele, a kulturális élet, az épületek és formák, a művészettörténeti örökség és a földrajzi tagolódás változatossága. Zegzugai, az épületek átjárható udvarai, a belső udvarok fái és madárcsicsergése, a Duna-part közelsége az, amit nagyon szeret benne. A Dandár Gyógyfürdőnek rajongója.
Egyéni képviselőként kötelességének tartja a lakossággal egyeztetni az összes, a választókörzetét érintő nagyobb beruházásról. Különösen fontos a következő ciklusban a klímaadaptáció: élhető városi tereket létrehozni, ahol a hőingadozás alacsonyabb marad. Boldogulni kell a hirtelen leszakadó esőkkel is. Vannak ennél kisebb álmai is, említi, mint néhány üres telefonfülke elbontása vagy fekvőrendőrök kihelyezése egy-egy utcába.
Igyekezni fog élő kapcsolatban maradni a szavazókkal; ha bármilyen problémájuk, panaszuk van, keressék nyugodtan – mondja.
(Elődje Takács Máriusz, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. július 11.

2025. július 11.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán