A tizenkét egyéni választókerület mindegyikében a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület jelöltjei győztek a június 9-i választáson, közülük tizenegyen először képviselők. Őket mutatja be a Kilenconline sorozata.
Mező Tímea (58)
5. egyéni választókerület
Momentum
A frissen megválasztott önkormányzati képviselő távolról sem valamiféle ráérő nyugdíjas. Amikor telefonon megkerestem, éppen nem ért rá, mint mondta: végre szakított időt, hogy edzésre rohanhasson. Utána majd felhív.
Az utána, az most lett.
Bár a Momentumról, a pártjáról a legtöbb embernek a fiatalos lendület jut eszébe, a mi új képviselőnőnk már nem tinédzser, és hamarosan nyugdíjba vonul. Negyven évet lehúzott az egészségügyben, nem sorolom fel, hány helyen, de elsősorban olyan kórházi osztályokon, ahol így vagy úgy beteg gyermekekkel foglalkozott. Tizenhárom éve a kardiológiai intézet gyermekosztályán posztoperatív ápolónővér, ami nagyjából a szakma csúcsa. Szülésznőként kezdte, aztán dolgozott idősotthonban is, de ott csak egy-két évig maradt, hamar visszavágyott a gyermekek közé.
Kérdeztem, mi vitte a magánál egy korosztállyal fiatalabbak közé. 2017-ben, a Nolimpia-kampány idején ismerkedett meg velük, és megfogta a dinamizmusuk, megtetszett neki a tenni akarásuk. Most beálltak Baranyi Krisztina mellé, a ferencvárosi munkahelye mellett ezért is jelölték most épp őt ide helyi önkormányzati képviselőnek. Ismerte az elmúlt négy-öt év vergődéseit, problémáit, és ő is úgy látta, szívesen dolgozna azért, hogy ezek megszűnjenek, ne legyen több gáncsoskodás.
Az 5-ös számú választókörzet a szívügye. Ez az Üllői út, Thaly Kálmán utca, a Gát utca páros oldala, a Sobieski, és közepén a Kerekerdő park. Vannak rehabilitált, szép épületek is, meg olyanok, amelyek rég megérettek rá. Bennük meg lakók. Elég sűrűn, összesen vagy 3800 ember. Egyelőre még nem ismeri mindegyiküket személyesen. De a kampány idején három héten keresztül minden egyes napon kint voltak a segítőivel, és nem restelltek bekopogni a lakásokba. Úgyhogy pár száz emberrel sikerült beszélniük. De ez csak a jéghegy csúcsa. És megfogadta: valahogy megpróbál mindig a közelükben maradni. Október 1-je után, amikor hivatalosan is átveszi a megbízatását, rendszeresen elérhető lesz – méghozzá itt, a környéken, nem a távoli Bakáts téren.
(Elődje Takács Zoltán, aki a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje volt 2019-ben.)
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak